Szabó Magda

Mindazok, akik szeretik és olvassák Szabó Magda műveit, könnyen hihetnék, hogy mindent vagy majdnem mindent tudnak az írónőről és a világról, amelyben élt és alkotott. Hiszen regényei, novellái lapjain életre kelnek családtagjai, felidéződik gyerekkora és ifjúsága, házassága, a kényszerű hallgatás évei, majd sikerei, amelyek egészen a világhírig repítették. 
Ám Az élet újrakezdhető című, interjúkat és vallomásokat tartalmazó kötetből kitűnik, hogy Szabó Magdának még maradtak megosztani való titkai, mert körülötte és vele „mindig történtek dolgok”, az ő élete „egy kész színdarab”. A neves újságírók, irodalmárok, kritikusok által készített, izgalmas kérdéseket feszegető interjúk hitelesen és érzékletesen rajzolják meg a portréját. Az emberét és az alkotóét, aki mindig azt írta, amit ő tudott, és aki azt hirdette, hogy az írónak soha nem szabad hazudni. Szabó Magda mindig felvállalta önmagát és értékeit. „Nem takarózom, lásson, aki látni akar” – mondta. És habozás nélkül felvállalta azt a nehéz küldetést, amit tehetsége és a környező valóság rótt rá. „Én nem vagyok civil, író vagyok” – vallotta.
Ugyanez a rendíthetetlen elkötelezettség sugárzik a kötet második részébe beválogatott levelekből, amelyeket Szabó Magda az olvasóinak írt. Valamennyi az írás, az irodalmi mű születésének a problematikáját elemzi, azt az egyszerre gyötrelmes és varázslatos folyamatot, míg az „író szóvá váltja önmagát és felismeréseit”. Egyfajta ars poetica ez, bevezetés az alkotás alkímiájába, amelynek egyik alaptétele, hogy nem csak az író választja meg, miről akar írni, a mű is kiválasztja magának az íróját.
Az élet újrakezdhető című válogatás ékesen bizonyítja, hogy Ágyai Szabó Mária Magdolna Lenke Alexia életében és műveiben is mindvégig megmaradt annak, aki volt. Megmaradt Szabó Magdának.

Rickl Mária, a gazdag debreceni kalmárlány beleszeret a sárréti nagybirtokos-família fiába, Jablonczay Kálmánba. Családja óvja a kártyás és szoknyavadász hírében álló fiatalembertől, de az önfejű lány nem hallgat az okos szóra. A házasság katasztrofális véget ér, a birtokot dobra verik, a megkeseredett Rickl Mária gyermekeivel és a vagyon megmentett maradékával visszaköltözik a debreceni házba. Minden reményét egyetlen fiába, Juniorba helyezi, aki azonban apjára üt. Ahelyett, hogy keresné, csak szórja a pénzt, és amikor megnősül, felesége hozományát is rövid idő alatt elherdálja. A kalmárlánynak most már unokájáról is gondoskodnia kell – így kerül a Kismester utcai házba Jablonczay Lenke…
Szabó Magda rokonok elbeszéléséből, anyakönyvi kivonatokból, naplójegyzetekből, levéltári dokumentumokból, háztartási könyvekből szedegeti össze a múlt mozaikdarabkáit, hogy megírja édesanyja, az élő szülők mellett árván felnevelkedett Jablonczay Lenke élettörténetét, az Anselmus és Jablonczay família több nemzedékének krónikáját, a kiegyezés korától az első világháborúba torkolló Ferenc József-i időkig ívelő nagy magyar családregényt. Ezt a különleges műfajú, egyszerre drámai és költői, sodró lendületű művet, amely Az ajtó mellett az írónő legnépszerűbb könyve, s amelyből a színpadi feldolgozás mellett nagy sikerű film is készült.
„Mindenki érezte már magát árvának: attól függően, hogy egy család hagyta magára, egy barát, egy szerelem. Kislenke sorsán keresztül azt a kirekesztettséget élhetjük át, ami bárkit önmaga árnyékává tehet egy adott pillanatban, és olyan erővel radírozza ki a személyiség kontúrjait, hogy csak komoly küzdelmek árán tudjuk újra rajzolni a körvonalainkat.
Amikor Szabó Magda könyvét olvastam, arra gondoltam, legszívesebben örökbe fogadnám ezt a kislányt. Megölelném, és elüldözném a lelkét járó rémeket. Miközben észre sem vettem, hogy a történet már réges-régen rólam szólt, és nem róla.” – Finy Petra

Mindmáig az irodalmárok és az olvasók is úgy tudták, hogy Szabó Magda költőként kezdte pályáját, és első prózai műve a 1957-ben megjelent Freskó című regény volt. Most azonban újra kell írni a magyar irodalomtörténetben a Szabó Magda életéről és munkásságáról szóló fejezetet. A hagyatékból ugyanis előkerült egy fehér dosszié, s abból két szürke kockás borítójú füzet. Rajtuk a cím: Csigaház, az évszám: 1944 és az SzM szignó.
S hogy mit rejt a két füzet? Egy kisregényt, amely 1939-ben játszódik, Bécsben. Egy zaklatott fiatal lány érkezik a Csigaház nevű panzióba. Júlia Budapestről menekült az osztrák fővárosba, régi ismerőséhez, a panzió tulajdonosnőjéhez. Odahaza megrázó élményben volt része: a vártnál korábban hazatérve a családi villába, rajtakapta fiatal mostohaanyját, Dollyt és szeretőjét, Dorner András ügyvédet, apjának, az országos hírű sebészprofesszornak a barátját. Júlia felháborodása és kétségbeesése annál is nagyobb, mert ő azt hitte, hogy Dorner az ő kedvéért jár a házhoz. 
A fiatal lány abban reménykedik, hogy a Csigaházban menedéket és nyugalmat talál, ám a panzióban további „veszedelmes viszonyok” bolygatják fel a mindennapok megszokott rendjét, újabb szerelmi háromszögek formálódnak. A politikai helyzet is nyugtalanító, hiszen a bécsi Burgon már horogkeresztes zászló leng, és a németek egyre jobban érdeklődnek a Csigaház lakói iránt. A háború fenyegető árnyéka borul egész Európára.
A szerelmi és politikai szálból biztos kézzel összeszőtt kisregényt minden bizonnyal Szabó Magda 1935 és 1938 közötti bécsi tartózkodásainak élményei ihlették, ezeket öntötte – valószínűleg itt először – prózai formába. Sorait olvasva tanúi lehetünk a regényíró születésének. Nyomon követhetjük, hogyan talál rá saját hangjára, hogyan dolgozza ki írói módszerét. A sokféle élményt, érzést, hangulatot egybesűrítő mű már magán viseli Szabó Magda írásművészetének jellemző jegyeit: kivételes megfigyelőképességét, éleslátását és ábrázolókészségét.
A Csigaház igazi irodalmi szenzáció és felfedezés!

Szabó Magda minden művében az emberi lélek titkait kutatta állhatatosan. Most azonban az ő titkai tárulhatnak fel ebben a különleges fényképalbumban, amelynek lapjain az írónő egész élete megelevenedik. A kronológiai rendbe állított fotók, amelyek közül sok felvételt most először láthat a nagyközönség, születésétől haláláig örökítik meg alakját és sorsát, élete és pályája legfontosabb állomásait. 

Ha vannak legendás házasságok, akkor Szobotka Tiboré és Szabó Magdáé az volt. Szellemi és lelki egységük mégis két különböző stílusú alkotót rejt magában. Egyvalami azonban közös volt bennünk: az örökös olvasás és írás.
Szobotka Tibor már tizenkét évesen elhatározza, hogy író lesz, tizenöt évesen novellát publikál. Kamaszkorától naplót vezet, verseket, prózát ír, ha kell, a paplan alatt, zseblámpával. A naplóban kommentál színdarabokat, politikai és magánéleti eseményeket. Sugárzóan egyedi stílusát mégis csak későn ismerik el, pedig regényei, mint a Megbízható úriember vagy a Menyasszonyok, vőlegények, egészen újszerű látásmódot hoznak a magyar irodalomba.
A visszaemlékezésein dolgozik, amikor 1982-ben elragadja a halál. „Ma éjjel ő is, az életünk is úgy eltört, mint egy pohár” – írja Szabó Magda, majd hallatlan lelkierővel nekilát, hogy a cserepekből, az irodalmi hagyatékból, naplókból, levelekből, írásokból, saját emlékeiből a világ számára összerakja egy hányattatott sorsú, kivételes tehetségű író pályaképét, önmaga számára pedig feltámassza rajongásig szeretett férjét.
Szabó Magda naplójából, a Nyusziékból is tudjuk, hogy ők ketten több voltak egymásnak, mint férj és feleség. Egymásnak voltak ők „szolgái, királyai, zsoldosai, bajtársai, szülei, gyerekei és soha nem csillapodó vágyú szeretői”. Ezért szól két hangon ez a rendkívüli érzékenységgel megírt, egyszerre megrendítő és felemelő kötet, amelyben mindketten hősök és elbeszélők is, akiknek szerelmén nem győzhetett a halál sem.

A Megmaradt Szobotkának az író házaspár, Szabó Magda és Szobotka Tibor négykezese, amely két áhított dologról közöl kellemetlen igazságokat: a sikerről és az igaz szerelemről. Az egyik keserves érzés, hogy a győztes szájában megkeseredik saját sikereinek íze, ha a hozzá legközelebb álló küszködését kell néznie, a másik pedig, hogy milyen húsba vágó fájdalom, ha pont a kiszolgáltatott időskor kezdetén marad magára az, aki öröknek hitte a véd- és dacszövetséget. A férj töredékes önéletírása és a feleség itt megkezdett gyászmunkája úgy fonódik össze ebben a könyvben, mint a közös öröklétre vágyó, fákká változó Philemon és Baucis egymásba kapaszkodó ágai. – SZÉCSI NOÉMI

Szabó Magda könyvei itthon is, a nagyvilágban is számtalan kiadásban jutottak el az olvasókhoz. Ám életműve még mindig tartogat meglepetéseket. Olyan írásokat, amelyek csak gépiratban maradtak fenn, vagy mind ez idáig újságok, folyóiratok régi számaiban rejtőzködtek. Ezúttal könyv alakban még soha meg nem jelent novelláiból, kisprózai írásaiból készült egy színes válogatás.

Az Üzenet odaátra novelláinak a hősei részben kamaszok, akik most keresik helyüket a világban, birkóznak érzéseikkel, gondolataikkal. Más novelláknak Szabó Magda maga a főszereplője, aki „két tündér gyereke”, „harminckét kiló fantázia”, és olthatatlan kíváncsisággal csodálkozik rá környezetére. Hol szinte hivatalos tárgyilagossággal, hol kitárulkozó őszinteséggel megírt önéletrajzaiban családjáról, önmagáról, életéről, hivatásáról vall, alkotói titkaiba is bepillantást engedve. „Voltam én minden” – írja egy helyütt, az olvasó most megtudhatja, mit is takar ez a „minden”.

Szeretteitől, akik közül többen alkotótársai is voltak, torokszorítóan fájdalmas és mégis felemelően szép írásokban búcsúzik. Elköszön édesanyjától, akinek ugyan egyetlen könyve sem jelent meg, ám meséivel elvarázsolta lánya gyermekkorát, és soha el nem fogyó útravalót adott hátralévő életére. Megindító szavakkal búcsúzik barátjától, Janikovszky Évától, aki a legnehezebb időkben állt ki mellette.

Útirajzaiban az olvasó Szabó Magdával együtt barangolhat Magyarországon és a nagyvilágban, Párizstól Amszterdamon át egészen New Yorkig. Idegen tájakat, különböző embereket megismerve erősödik benne meginghatatlan bizonyossággá, hogy ő idetartozik, „csak erre az egyetlen pontjára a világnak, hogy magyar vagyok, hogy sose szeretnék, szerettem volna más lenni.”

Szabó Magda most első ízben megjelenő prózakötete üzenet az újdonságra vágyó, kíváncsi olvasónak: mindig van mit felfedezni a világban és egy író életművében

„Mint – vagy majdnem mint – Copperfield Dórája, támolyog Szabó Magda a történelemben. Holtszerelmes a férjébe, az is őbelé, de azért egy oldalpillantással számontartja volt vőlegényét, s miközben dúl a sztálinizmus, részint önmaga szépsége, részint az foglalkoztatja, meddig bírhatja a terhelést: szülők, állástalan férj teljes súlya rajta, beteg őmaga is, s úgy mellesleg, kinek ki a szeretője a hajdani baráti körből” – írja Szabó Magda a naplójához fűzött utólagos feljegyzésében.
Vonalas irka, rajta a cím: Nyusziék. Szabó Magda ilyen iskolai füzetekbe írta az ötvenes években naplóit férje, Szobotka Tibor és önmaga számára, hogy ne felejtse el az együtt töltött boldog pillanatokat. A hagyatékból nemrég előkerült dosszié öt füzetet rejtett.
A hol folytatásos monológ jellegű, hol levélszerű naplók a házaspár saját maguk által teremtett világát mutatják be, amelyből – több-kevesebb sikerrel – igyekeznek kizárni az ötvenes évek gyötrelmes valóságát. A pénztelenség, az állástalanság vagy a kizsigerelő, méltatlan munka, mindennapjaik kilátástalansága „veri őket” egymáshoz. Egymásért élnek, és egymásnak írnak, ha már a világ nem kíváncsi rájuk és műveikre.

A feljegyzésekből két, az életben és az alkotásban egyformán szenvedélyes ember egymást megtartó szerelmének és azoknak a sorsfordító éveknek a története bontakozik ki, amelyek a Freskó, a Bárány Boldizsár írójává formálják Szabó Magdát. Aki egyszerre lejegyzője és szereplője a kordokumentumként, irodalmi forrásként és műalkotásként egyaránt olvasható füzeteknek. A naplókból nemcsak a házaspár közös életét ismerhetjük meg, hanem a magyar irodalom egy különleges pillanatát is – amikor megszületik Szabó Magda, a prózaíró.

Szabó Magda édesapja halála után örökségként Szabó Elek legértékesebb kincsét, svájci szerszámosládáját és a fiókjában talált rézsípot meg cirmos üveggolyót vitte magával Budapestre. Ha a golyót a fénybe tartotta, mindig más színnel ragyogott fel. Mint a cirmos üveggolyó, olyan ez az eddig napi- és hetilapokban, folyóiratokban rejtőzködő, kötetben még soha meg jelent írásokat tartalmazó könyv. Sokszínű. Novellák, tárcák, vallomások, interjúk, levelek, versek – megannyi műfaj, megannyi téma és forma.

Hol szikár és mégis torokszorítóan drámai, hol megkapóan lírai novelláiban a sorsfordító pillanatot ragadja meg, amikor valakinek az élete más irányt vesz. Az eszmélés pillanatát, amikor megszólal az a bizonyos belső hang. Pontosan dokumentált, tárgyszerű vagy éppen játékos, humoros tárcáiban, amelyek új minőséget hoznak a műfajba, „utazik”. Utazik a hazában, Magyarországon, és utazik az emberi lélek mélyére, amelynek oly kiváló ismerője. Új helyeket, tájakat, városokat fedez fel. És persze embereket, ismeretleneket, akiknek a titkát kutatja. Varázslatos gyerekkorát, mozgalmas életének és pályájának fontos állomásait felidézve váratlan őszinteséggel saját magáról vall, önnön titkait tárja az olvasó elé az interjúkban és vallomásokban. 1938 és 1942 között született verseiből egy, társát és útját kereső, „ezüst sikert álmodó”, „arany csodára váró” érzékeny, fiatal nő bonyolult érzésvilága bontakozik ki. A neki és az általa írt levelek pedig magánéletéről adnak hírt, ahol „rossz meg jó vegyesen” fordul elő.

Az Urbán László összeállította Nekem a titok kell című kötet az újdonság és meglepetés erejével hat, még közelebb hozva az olvasóhoz Szabót Magdát, az embert és az írót.

Gyerekek és idősek: emberek útjuk kezdetén és végén. Emberek, akikről az út közepén járók, a szüntelenül dolguk után futók gyakran alig vesznek tudomást. Akik szeretetre és törődésre vágynak, de nemegyszer hiába – ők Szabó Magda első novelláskötetének főszereplői.
Akik olyan szerényen élnek, akiknek még az elmúlása is olyan tapintatos, hogy csak a hiányukból derül ki: nélkülük az élet kizökken medréből, sőt megáll. Akik még nem bizonyíthattak, és nincs is módjuk bizonyítani. És a többiek, akik mindezt csak akkor veszik észre, amikor már késő. Mi, olvasók elszorult torokkal döbbenünk rá, hogy valamennyien úgy cselekedtek, ahogy cselekedhettek, legjobb tudásuk és szándékuk szerint, hiszen ahány élet, annyiféle igazság.
Kevés könyv mesél oly érzékletesen és hátborzongatóan, mégis meghatóan és elgondolkodtatóan eszmélésről-elmúlásról, mint az Alvók futása.
„Szabó Magda minden sora érzelemmel van tele. Elénk tárja szereplői minden elhallgatott, ki nem mondott, ki nem mutatott érzését, borzongató hitelességgel. Örök emberi dolgok ezek, függetlenek kortól és időtől. Történetei segítenek megérteni, hogyan működünk közösségben, legyen az család, egy bérház lakóközössége vagy egy iskolai osztály. Rávezet, hogy egyszerre több nézőpontból lássuk az embert, és megértsük motivációit.” – Jakupcsek Gabriella

Évuka élete bizony nem fenékig tejfel íróéknál… A cica zsarnoki gazdái nem hagyják körmöt élesíteni a bútorokon, megfosztják a kandúrtársaságtól, és csúfolódnak rajta, amiért kigömbölyödött a télen. Évuka egyetlen vigasza a szomszéd Néni és Bácsi, csak ők értik meg „egy gömbszerű kiscica lelkivilágát”. Nekik körmöli tehát leveleit, nekik önti ki „kis szürke csíkos szívét…”
Az Örömhozó, bánatrontó, címéhez híven, ellenállhatatlan mosolyt csal olvasója arcára. Ebben a páratlan kis gyűjteményben új oldaláról ismerhetjük meg Szabó Magdát, Évuka macska gazdáját és magyar hangját. A minden élőlényhez együttérzéssel forduló szerző ezúttal sziporkázó humorú, játékos magánemberként mutatkozik be.
„Macskaleveleit” ugyanis nem kiadásra szánta: haláláig barátai és egykori szomszédai, a Schrott házaspár tulajdonában voltak. Ezután Tasi Géza rendezte kötetbe őket.
Évuka mulatságos panaszkodásán keresztül az íróházaspár hajszolt, utazásokkal és éjszakázásokkal teli mindennapjai is felsejlenek: Szabó Magda fanyar iróniával ábrázolja önmagát az „örökös hülye regényírás” közben, vagy amikor költőinek épp nem nevezhető szókinccsel szapulja rosszalkodó cicáját.
Évuka egészen a Schrott házaspár elköltözéséig küldözgette szívhez szóló üzeneteit a szomszédba, ám utána se fogynak el a szórakoztató, kedves történetek. A kötetben helyet kaptak egy későbbi kedvenc, Konstantin kandúr, alias Szobotka Konstantin alezredes levelei, illetve az írónőről és macskáiról készült fotók is. Különlegessége a kötetnek a szövegeket illusztráló számos Szabó Magda-rajz.

„Amikor egy hathetes kiscicát megfog az ember, és a tenyerén érzi, hogyan zakatol a kismacska szíve a félelemtől, egy életre szóló kötődés jön létre ember és macskája között. Felelősséggel tartozunk értük, és ők a gondoskodásért szeretetet adnak, jobb emberré tesznek bennünket. Ezért van igaza Szabó Magdának, és mindenkinek, aki azt gondolja, hogy állatok nélkül lehet élni, csak nem érdemes.” – Homonnay Gergely

Svédország, Göteborg, fenyőillatú Skandinávia. Az első állomása egy hosszú utazásnak, amely fél Európán át északról délre vezeti Szabó Magdát a vizek – folyók, tengerek – mentén.
A Temze két oldalán az ezerszínű London, ahol hiába keresi kedvenc olvasmányai keménykalapos, esernyős figuráit, itt „senki és semmi nem angolos”. A felékszerezett Szajna, ez a csupa szenvedély folyó, éppúgy nem hasonlít semmi máshoz, mint a partján Párizs. Aztán Frankfurt következik a Majna és Rajna ölelésében, majd a Moszkva folyó és Janus-arcú városa, a Néva mellett pedig Észak Velencéje. A szeszélyesen kanyargó Tiberis mentén, a Forum Romanum kövei között már az egykori latin szakos egyetemista kószál, aki eljött, hogy meggyőződjön róla, valóban létezik mindaz a csoda, amit a könyvekből ismer. És a csodák nem érnek véget Rómában, mert ott van még Firenze, „a csupa híd, hal- meg vízszag” Velence, Nápoly…
A Hullámok kergetésében, amely egyszerre napló és útirajz, esszé és riport, az emlékezetben rögzült pillanatfelvételek, mint egy varázslatos kaleidoszkópban, tájakat, embereket, történéseket, hangulatokat villantanak elénk. Csak olyan szertelen-korlátlan írói képzelet és tehetség kell hozzá, mint amilyen Szabó Magdáé, és két csonka oszlopból felépül a hajdani palota, éjjel megszólalnak a szobrok és a szökőkutak. És hívnak minket, olvasókat, induljunk mi is, fedezzük fel a közel s távol megannyi csodáját.
„Olvasás közben megdöbbentem:hiszen én jártam az Hotel de France-ban! Ittam a reggeli kávét rongyoskiflivel a sarki kávézóban! A kis asztal előtt éppen úgy araszolt a „gépkocsicsorda”, ahogyan Szabó Magda leírta.
Szabó Magda útinaplóját olvasva múltbéli jelenetek, régi aggodalmak, szerelmek, ismerős érzések cikáznak át rajtam. Túl a tankönyvek látnivalóin, az IBUSZ-utak prospektusain, úgy láttat, ahogyan csak a legnagyobb írók tudnak: nemcsak felfedezi a világot, hanem mindjárt be is rendezi.” – Vass Virág