Rianás - Kiadatlan versek és kisprózai írások

1945 után hosszú évtizedekig szinte csak a házsongárdi temető öreg fái és a versszerető erdélyi magyarok őrizték REMÉNYIK SÁNDOR emlékét. A rendszerváltás után megjelent életműkiadás azonban Magyarországon is ismertté tette ezt a kivételes személyiségű és különleges tehetségű költőt.
Reményik Sándor rejtőzködő, csupa kétellyel küzdő, vívódó alkotó volt - paradox módon mégis elsősorban szenvedélyes közéleti verseivel tett szert hírnévre. Ám plátói szerelmeit, legmélyebb, legszemélyesebb érzéseit megéneklő szerelmi költészete és természetlírája éppolyan lenyűgöző erejű, mint a politikai tárgyú szövegei.
Korábbi Reményik-képünket nagymértékben gazdagítja-árnyalja a Rianás című kötet, amely igazi irodalmi kuriózumokat tartogat az olvasó számára: több mint harminc, gyűjteményben még soha meg nem jelent verssel gyarapítja a költői életművet. A Látomások ciklus - melyet három újonnan felfedezett írással kiegészítve közlünk -, pedig arra világít rá, milyen forrásból táplálkozott Reményik lírája. Ezek a modern formavilágú, sodró lendületű, ritmikus prózában írt „költemények" bemutatják képzeletgazdagságát és kifejező stílusát.
Reményik Sándor sokoldalú író volt: esszéket, bírálatokat, cikkeket is publikált. A most közölt, nagyrészt az 1910-es, 1920-as években született kritikáiból érzékeny, kisebbségi sorsát öntudatosan vállaló, mélyen humánus művész portréja rajzolódik ki. Egy alkotóé, akit hamarosan tekintélyes költőként tartanak majd számon. Azé a fiatalemberé, akiről Németh László már 1927-ben azt írta: „ő az erdélyi költő".
„Egy lángot adok, ápold, add tovább!" - kezdi Reményik Sándor egyik versét. A Rianás című kötet éppen ezt teszi. Hogy a költő művészete valóban „örök tűzként" égjen és világítson a ma emberének is.