történelem
várható megjelenés: 2024 május 6.
A második világháború a magyar társadalom jelentős részének tudatában ma is nagyrészt 1944-45-öt jelenti, a front átvonulását, a bombázásokat, az erőszakot, a deportálásokat, Budapest ostromát. Ennek megfelelően elsősorban a hadtörténetre és a politikatörténetre összpontosító feldolgozások készültek az időszakról. Az utolsó nyár című könyvében Ablonczy Balázs a hadi események mögé tekint: azt kutatja, mi történt Magyarországon abban a három nyári hónapban, amikor hirtelen felgyorsult a történelem kereke. Hogyan éltek az emberek a hétköznapokban, hogyan vészelték át a bombázásokat, a kiürítéseket, mi módon látták el magukat és családjukat.
Miközben a szövetségesek partra szállnak Normandiában és Provence-ban, kezükre jut Párizs és Róma, Varsó és Szlovákia felkel a németek ellen, Románia pedig átáll, addig Magyarország lakosai vidékre mennek, élelmiszerjegyeket pecsételtetnek, ásnak és főleg sokat gyalogolnak. Hogyan élik meg ezt a három hónapot egészen addig, amikor 1944. augusztus végén a szovjet csapatok elfoglalják az első magyarországi falut, a háromszéki Sósmezőt? A német megszállással hatalomra jutott Sztójay-kormány és a körülötte lévő politikusok, értelmiségiek hogyan képzelik el az ő országukat? Mit terveznek és mi valósul meg ebből? És vajon dobáltak-e a szövetséges repülők robbanó játékokat, engedelmeskedtek-e a lakók egy női légóparancsnoknak, és mihez kezdtek a székelyek egy tevével?
Ablonczy Balázs 1974-ben született Budapesten. Történész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója és a HUN REN BTK Történettudományi Intézetének kutatója, a Horthy-kori osztály vezetője. Szakterülete a huszadik század első felének magyar történelme. Családjával Budapesten él. A Jaffa Kiadónál eddig hat kötete jelent meg, a legutóbbi: Száz év múlva lejár? Újabb Trianon-legendák (2022).
„Elfogták a világtörténelem talán legnagyobb gyilkosát” – írta szalagcímében a New York Times 1946. március 17-én. Valóban, kevés olyan ember van, akinek kezéhez közel egymillió ártatlan ember, férfiak, nők és gyermekek vére tapadt. RUDOLF HÖSS, a Harmadik Birodalom legnagyobb és legtöbb áldozatot követelő koncentrációs és megsemmisítő táborának parancsnoka nagy kötelességtudattal és munkakedvvel, szenvtelenül működtette éveken keresztül az Auschwitz és Birkenau közelében felépített táborkomplexumot.
Az Auschwitz parancsnoka voltam a háború után, Höss lengyelországi fogságában született, és egyedülálló betekintést enged a parancsokat kételyek és kérdések nélkül végrehajtó és végrehajtató tömeggyilkos belső fejlődéstörténetébe. Végigkövethetjük életét kisgyermekkorától az első világháborús katonalétig, az első politikai gyilkosságtól és a többéves börtönfogságtól a dachaui koncentrációs tábor vezetőjének posztjáig. Részletes betekintést kaphatunk abba, miként emelkedik a sachsenhauseni védőőrizetes, majd az auschwitzi koncentrációs tábor parancsnokságáig, hogy végül a Koncentrációs Táborok Felügyelőségének hivatalvezetője legyen. Höss 1944 kora nyarán újra Auschwitz élén áll, hogy levezényelje a tábor legnagyobb szabású megsemmisítési projektjét, a vidéki magyar zsidók legyilkolását. A magyar akció (Ungarn-Aktion) keretében 437 000 magyarországi zsidó érkezik a táborba. Közülük 300 000–345 000 – köztük 100 000 gyerek – azonnal a gázkamrákba kerül.
Höss, az áldozatos hazafi, a szerető családapa, a pedáns tisztviselő és hatékony tömeggyilkos, akit a magyar közönség Robert Merle 1952-ben írt regényéből, a Mesterségem a halálból ismerhet, ezúttal saját szavaival beszéli el élettörténetét. E fontos dokumentumot most először olvashatjuk magyar nyelven.
A Martin Broszat német történész által közreadott és bevezető tanulmánnyal ellátott feljegyzéseket Kádár Gábor és Vági Zoltán utószava zárja. A magyar kiadás elé Gellért Ádám írt bevezető tanulmányt.
A Kádár-korszak titkosszolgálata által használt tudományos elemzés szerint csupán az amerikai egyetemeken legalább ötszáz magyar származású tudós tanított vagy kutatott. „Melléjük sorakoznak az Európában és más világrészeken működő tudósok. Nem túlzás, ha azt állítjuk, ezernyi magyar tudós működik ma hazáján kívül. Oly sokan vannak, hogy nem is vehetjük mindet számba.” A számbavétel azonban folyt, és a magyar állambiztonság munkájának eredményképpen dossziék sokasága halmozódott fel a külföldön alkotó magyar kutatókról.
Közülük is kiemelt figyelmet kaptak a Manhattan-tervben, majd a hidrogénbomba készítésében meghatározó szerepet játszó lángelmék, akiket furcsa nyelvük és különleges észjárásuk miatt tréfásan csak „marslakóknak” nevezett a korabeli tudósvilág, és a magyar származású Nobel-díjasok. A hidegháború tudományos versenyfutásában az ő tudásuk stratégiai fontossága szinte felbecsülhetetlen volt állambiztonsági szempontból. Megkörnyékezésük a konspiráció egészen magas szintjén, szovjet kontroll alatt szerveződhetett csak, de a magyar gyökerekből adódóan a magyarországi titkosszolgálatok nélkülözhetetlennek bizonyultak ahhoz, hogy ezeknek az embereknek a közelébe férkőzhessenek. A kiszemelt személyeket fedőnéven, operatív tervben meghatározott iránymutatás szerint tartották szemmel.
Jelen kötet az atombomba elkészítésében úttörő szerepet játszó, majd a fegyverkezés kérdésében egymással élesen szemben álló Teller Ede („Kárász”) és Szilárd Leó („Törő”), valamint két Nobel-díjas tudós, Gábor Dénes („Carter”) és Szent-Györgyi Albert („Bogarász”) állambiztonsági megfigyelésére fókuszál. Nem csupán a titkosszolgálati munka módszereiről kaphatunk általa képet, de a „célszemélyek” életútjának politikai rendőrséget érzékenyen érintő részleteiről is.
Szekér Nóra (1976), az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának történésze. Kutatási területe a 20. századi magyar eszme- és társadalomtörténete. 2017-ben jelent meg Titkos társaság - Magyar Testvéri Közösség története című könyve.
Elischer Edith, a legendás cukrász, Gerbeaud Emil unokája jólétben, nagypolgári környezetben, szerető nagycsaládban cseperedett, igazi úrilánynak nevelték. Ám amikor kellett, ez a kicsi és törékeny nő mégis fényesen helytállt: az embert próbáló időkben feltűrte a ruhaujját, és tüzet oltott Budapest ostromának zűrzavarában, segített a legismertebb magyar zsidó családnak a német megszállás után, nyilasokkal hadakozott, és később nem törték meg az ÁVH kihallgatói sem. Kevés híján hat évet töltött a kommunisták börtöneiben, rettenetes körülmények között, elképzelhetetlenül messze kerülve a Gerbeaud fényes termeitől.
A könyvhöz a szerző a Gerbeaud-leszármazottak családi archívumában és számos közgyűjteményben kutatott, többek között az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, ahol periratok, kihallgatási jegyzőkönyvek és ügynöki jelentések is foglalkoznak Elischer Edith-tel és tudós férjével.
Nem elégtétel és nem jóvátétel, de tény: Edith élete vége felé emberi helytállásáért átvehette a francia Becsületrendet. Az ő személyes története egyben család- és cukrászdatörténet is – édes és keserű, mint a huszadik század maga.
HULEJ EMESE újságíró. Huszonöt évig dolgozott a Nők Lapjánál, jelenleg a Magyar Krónika - kronika.hu – munkatársa. Szentendrén él, egy fia van. Első könyve, a Teleki Géza életét feldolgozó „Egy Teleki gróf Afrikában” című kötet 2014-ben jelent meg.
Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulója alkalmából, a 2023-as ünnepi évben rendhagyó könyvvel elevenítjük fel a főváros múltjának elfeledett futballhistóriáját a 19. század utolsó éveitől az ezredfordulóig. Ismeretlen vagy homályban maradt futballtörténetek elevenednek meg, olyan izgalmas, felfedezésre váró világba kalauzolva az olvasót, amelyben ott rejlenek a fővárosi sportkultúra jellegzetességei, a lüktető nagyvárosi hétköznapok ismertetőjegyei, a mögöttünk hagyott évtizedek titokzatos részletei. A városi élethez, a mindennapokhoz – közlekedéshez, mozihoz, színházhoz, rádióhoz, kórházhoz, fürdőhöz – kapcsolódó futballepizódok mögött kirajzolódik az események háttere, hol a macskaköves utcán tovarobogó fiáker hangját, hol a sárga villamos nyikorgását, hol a gyorsuló metró zúgását hallhatjuk, de minden esetben a labda pattogásától kísérve.
CSILLAG PÉTER (1983) Junior Prima-, Feleki László-, Németh Gyula- és MSÚSZ-nívódíjas újságíró, történész, a Nemzeti Sport főmunkatársa. A magyar futball hátországát bemutató Hátsó füves című országjáró sorozat készítője, az Ady stoplisban, a Kapufák és kényszerítők, az Oldalvonal és a Ha a pályák mesélni tudnának... című könyv szerzője. Elsődleges érdeklődési területe a futball történelmi, társadalmi és kulturális vetülete.
DÉNES TAMÁS (1963) Szepesi-, Feleki- Ezüstgerely-, MÚOSZ-nívódíjas sportújságíró, futballtörténész, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője. Három világbajnokság, öt világbajnokság, egy-egy olimpia, Afrika-kupa és Copa América tudósítója. Több mint nyolcvan futballtárgyú könyv írója, szerzőtársaival hétezer oldalon, tíz kötetben dolgozta fel a magyar és a nemzetközi labdarúgás történetét.
Budapest nagyváros. Budapest világváros. Budapest történelmi város. Budapest ismerős. Ismerős?
Könyvtárnyi könyv foglalkozik a város történetével, nincs ember, aki el tudná mindet olvasni. Budapestnek nemcsak a jelene, hanem a múltja is napról napra változik. Kötetünk neves történészek által írt fejezetei mégsem akarnak rendet tenni a várostörténet eredendő és kiismerhetetlen rendetlenségében, hanem sajátos „régészeti” munkát végezve feltárnak elsüllyedt szenvedéseket, kizsigerelt cselédlányok vasárnap délutáni magányos korzózásait és rettenetes gyilkosságait, nyomába erednek a házfalak tövében szunnyadó grund csendjét felverő első góloknak, történeteket mesélnek a magyar fővárost felkereső felvidéki szlovák utazók idegenkedéssel vegyes csodálkozásáról, budapesti román munkásokról, akik szocialisták voltak, és kémszolgálatot vállaltak Kun Béla Magyar Tanácsköztársasága érdekében. Sőt, még a város galambjairól is szó esik, amelyek hiába voltak és vannak ott minden tetőn és parkban, eddig nem keltették fel a történészek érdeklődését. Megannyi történet, megannyi Budapest. Jöjjenek velünk!
A kötetet Hatos Pál (az Elátkozott köztársaság és a Rosszfiúk világforradalma szerzője) szerkesztette.