Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Termékek Menü

egészség

Rendezés:
Nézet:
Szerző: Bocsi Viki

Volt egyszer egy lány, akit sokat kritizáltak a teste miatt kamaszkorában. Ettől ő nem omlott össze, hanem elhatározta, hogy csakazértis megmutatja. Elkezd kutatni különböző módszerek után, mindenféle diétát, étrendet és fogyókúrát kipróbál. Az akkori párja ebben sokat segít, de a lány úgy érzi, hogy nem vállalja istenigazából, ezért kilép az aranyéletéből, és a fővárosba költözik.

Itt kezdődnek az életében a hányattatások, a csalódások, jönnek a pofonok, és ráébred, hogy mennyire más a való élet, mint amit Miskolcon megszokott. De már nincs visszaút. Rájön, hogy igaz a mondás: csak magadra számíthatsz.

Találkozik a módszerrel, ami végre működőképesnek tűnik, és amivel sok embernek segít. Közben megszületik az első gyereke, és a második terhessége közben összeállítja a saját módszerét. Emiatt először támadják, de aztán kezdik elismerni, bár támadói mindig maradnak. Tartja a fontot a magánéletében, ahol egyik zűr követi a másikat, viszi a cég ügyeit, és immár három gyerekkel zsonglőrködik, de közben megcsinálja a Konyhát, ahol napi több ezer adag egészséges ételt főznek le.

Megtalálja azt a kapaszkodót az életében, amire támaszkodhat és ami előreviszi, végre le tudja cserélni a körülötte lévő embereket jókra, lezárja a mérgező párkapcsolatát, vállalva, hogy egyedül marad a gyerekekkel, és szakmai sikerei csúcsaként elnyeri a parlamenti díjat.

Bocsi Viki táplálkozási tanácsadó könyvében szakmai és magánéleti harcairól mesél, átadja mindazt a tudást, amire a tanulmányai és a tapasztalatai által szert tett, ezenkívül mintaétrendeket és recepteket is megoszt az olvasókkal. Így a kötet nemcsak több tízezres közössége számára értékes és tanulságos, hanem mindenkinek, akinek fontos a testi és lelki egészsége.

4.999 Ft 3.999 Ft
Szerző: Szendi Gábor
Manapság sokak hite megrendül az egészségügyben. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a rendelőkben, kórházakban gyakran ellentmondásos tapasztalatokat szerzünk. Nap mint nap az orvostudomány bámulatos eredményeiről hallunk, miközben a rák, a cukorbaj vagy a szív- és érrendszeri betegségek köztudottan évről évre több áldozatot szednek. Tehetetlenül nézzük végig idősödő hozzátartozónk fizikai és szellemi leépülését, mert úgy tűnik, nincs megoldás. Netán mi magunk is hiába szaladunk doktortól doktorig, nem találunk gyógyírt a bajunkra.
3.990 Ft 3.192 Ft

Miután Paul és Shou-Ching Jaminet hosszú évekig sikertelenül küzdött krónikus betegségével, mindkettőjük érdeklődése az egészséges táplálkozás felé fordult. Öt éven át tartó kutatásaik eredményei gyökeresen megváltoztatták az életüket. A Tökéletes Egészség Diétában a tudós házaspár közérthető, világos stílusban magyarázza el, hogy tápanyagban szegény, toxikus étrendünk miként kezdi ki szervezetünket, illetve megtudhatjuk, hogyan nyerhetjük vissza egészségünket és érhetünk el tartós testsúlycsökkenést táplálkozási szokásaink optimalizálásával, méregtelenítő és immunerősítő étrenddel. A szerzők állítják: gyakran már attól a gyógyulás útjára léphetünk, ha betartunk bizonyos szabályokat az egészséges táplálkozással kapcsolatban. A kötetben számos praktikus tanács olvasható, amelyek segítségével könnyedén áttérhetünk az egészségesebb étrendre, elérhetjük ideális testsúlyunkat, és tartósan egészségesek maradhatunk. A tudományos kutatásokon alapuló Tökéletes Egészség Diéta egyszer s mindenkorra megváltoztatja életminőségünket.  A Jaminet házaspár által kidolgozott, tudományos kutatásokon alapuló, „tökéletesített paleolit étrend” (Vogue magazin) az önsanyargatás nélküli, tartós fogyás és a tökéletes egészség kulcsa. Maradjunk egészségesek, és érezzük jól magunkat a bőrünkben! Ez több mint egy egyszerű diéta.

Ez a tökéletes egészség programja. (…) Több száz táplálkozással és egészségmegőrzéssel foglalkozó könyvet olvastam, de a Tökéletes Egészség Diéta vezeti a toplistát.
Chris Kresser, az integratív gyógyszerészet szakértője

Az egészséges táplálkozással kapcsolatos legjobb összefoglaló jellegű munka, amivel valaha találkoztam. Ha csak egy könyvet terveznek elolvasni a témakörben, ez legyen az.
Seth Roberts, PhD, pszichológus, a Berkeley Egyetem professor emeritusa

PAUL JAMINET, PHD a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központjának kutatója volt. Paul krónikus betegségét legyőzve úgy döntött, kifejleszti az öregedéssel és a betegségekkel kapcsolatos elméletét. SHOU-CHING JAMINET, PHD sejtbiológus és rákkutató a bostoni Beth Israel Kórház és a Harvard Orvosi Iskola munkatársa.

4.999 Ft 3.999 Ft
Szerző: Lakatos Péter

Köztudott tény, hogy az életkor szinte valamennyi krónikus betegség esetén kiemelt kockázati tényezőt jelent. Bár az idő kerekét visszaforgatni nem lehet, Lakatos Péter szerint igenis módunkban áll lelassítani. Sőt, nem csupán az élettartamunkat növelhetjük meg, de azt az időt is, amelyet makkegészségesen töltünk.
A Kortalanul! lépésről lépésre mutatja be, hogyan javíthatsz az életminőségeden és a kilátásaidon. Ehhez azonban meg kell ismerkedned az emberi test alapvető működésével, ami 40 év felett bizony megváltozik – ezt a szerző saját tapasztalatai is megerősítik. A kötet részletesen szól légzésről, alvásról, fényről, edzésről, regenerációról, étkezésről – egyszóval mindenről, ami segíthet abban, hogy több energiád legyen a mindennapokban.
Lakatos Péter nem teljesíthetetlen feladatok elvégzésére buzdít, hiszen alapelve: minimummal az optimumot. A szerző szerint a legfontosabb a rossz szokások megváltoztatása, a gyakorlás és a fokozatosság. Könyvében mindenki megtalálhatja a saját fizikai és mentális állapotának, edzettségi szintjének és lehetőségeinek megfelelő javaslatokat. A kezdőknek az első héten nem kell tonnákat megmozgatniuk a konditeremben, elég, ha gyalog mennek fel az emeletre. A szerző állítja: ahhoz, hogy elinduljunk az egészségesebb élet felé vezető úton, nem költséges sportszerekre van szükség, hanem elhatározásra – és kitartásra.
Lakatos Péter könyve elsősorban a 40 év felettieknek szól, de a tanácsait éppúgy hasznosíthatják a fiatalabbak is: edzők és sportolók, profik és amatőrök – mindenki, aki magasabb életkort szeretne megérni fitten, erősen és egészségesen. 

LAKATOS PÉTER StrongFirst Master-oktató, Carlson Gracie Jiu Jitsu fekete öves gyakorló. Harminc éve oktat fitnesszel, légzéssel és mozgással kapcsolatos szakmai programok keretében itthon és külföldön egyaránt. A Ground Force Method megalkotója, krav maga mester. Számos kiváló szakkönyv szerzője. Legutóbbi könyve a Legyél te is biohacker!, melyet Sáfrán Mihállyal közösen írt.

4.999 Ft 3.999 Ft
Szerző: McKeown, Patrick

Ki ne szeretne egészségesebb, fittebb és karcsúbb lenni! Az általános erőnlét és az egészség megőrzésének és javításának azonban a közismert, mindennapi gátló tényezők mellett van egy gyakori, ám a nagyközönség előtt mégis szinte ismeretlen akadálya: a krónikus túllégzés. Tudtunkon kívül kétszer-háromszor annyi levegőt lélegzünk be, mint amennyire szükségünk lenne - ez pedig nemcsak hogy rosszabb átalános állapothoz, de olyan egészségügyi problémák kialakulásához vezet, mint az asztma, a szorongás, a krónikus fáradtság, az álmatlanság, az elhízás.
Ki gondolná, hogy mindezeken a bajokon egyszerű, ám tudományosan alátámasztott légzéstechnikákkal úrrá lehetsz! Patrick McKeown légzéskutató tanácsait megfogadva, és a könnyen alkalmazható technikákat elsajátítva változtathatsz a légzéseden, s így igen rövid idő alatt növelheted az aktív izmokhoz és a szervekhez jutó oxigén mennyiségét. Akár maximális teljesítményre törekvő élsportoló, akár jobb erőnlétre és egészségre vágyó átlagember vagy, a könyvben ismertetett légzőgyakorlatokkal 

• maximalizálhatod bármely fitneszprogram előnyeit; 
• szimulálhatod a nagy magasságban végzett edzést a sportteljesítményed fokozása érdekében; 
• javíthatsz az alvásod minőségén és a koncentrációs képességeden; 
• megszüntetheted az asztma tüneteit; 
• csökkentheted a magas stressz-szintedet; 
• különösebb erőfeszítés nélkül fogyhatsz, és meg is tudod tartani az így elért súlyodat. 

Ne feledd, az egészség, az erőnlét és fogyás titka a légzésedben rejlik! 

PATRICK MCKEOWN légzéskutató az általa kidolgozott alapelvek és gyakorlatok alkalmazásával ezreknek segített már sportteljesítményük és egészségi állapotuk javításában. Ő maga is így küzdötte le az asztmáját és az alvás közben jelentkező rendellenes légzését. Módszerét szüntelenül tökéletesíti és bővíti, s gyakran tart előadásokat szülőhazájában, Írországban, Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában arról, hogyan lehet a légzés segítségével kiaknázni a mindannyiunkban ott rejlő potenciált.

4.499 Ft 3.599 Ft

Hackerekről sokat hallani a számítástechnika világában: ők a legmagasabb szinten értik és képesek módosítani az informatikai rendszereket. De vajon mit takarhat ez a kifejezés testi-lelki egészségünkkel kapcsolatban? LAKATOS PÉTER és SÁFRÁN MIHÁLY állítják: mindenki biohacker, aki a tudomány, a technika, illetve a saját magán végzett kísérletezés ötvözésével egészségesebb test és lélek elérésére, tökéletesebb agy- és izomműködésre, hosszabb és jobb minőségű életkilátásra törekszik.

Ha úgy döntesz, hogy belevágsz, te is lehetsz biohacker!

A szerzők neve ismerősen csenghet mindazok számára, akik tudatosan szeretnének élni, táplálkozni és edzeni. Új kötetük úttörő jelentőségű és egyben remekül használható, praktikus kézikönyv, amely segítséget nyújt abban,

- hogyan küszöbölheted ki a mesterséges fény okozta káros élettani hatásokat,
- milyen hatékonyabb légzéstechnikákat alkalmazhatsz sejtjeid optimális működése érdekében,
- miképpen alakíthatsz ki egészségesebb táplálkozási szokásokat, 
- miként illesztheted be a számodra legmegfelelőbb mozgás- és edzésformákat a napjaidba,
- mi módon hasznosíthatod a sport és az egészségmegőrzés legújabb, forradalmi elméleteit.


A Legyél te is biohacker! című könyv előcsalogatja a benned élő szuperhőst, és megismerteti veled azokat a módszereket, tapasztalatokat és szakmai titkokat, amelyek segítségével hosszú, boldog és egészséges életet élhetsz! 

4.999 Ft 3.999 Ft
Szerző: Lakatos Péter

Hiába vesz körül minket kényelmesen berendezett, modern világ, gyakran mégis rosszul érezzük magunkat benne. Kellemetlen panaszok és krónikus betegségek gyötörnek minket, az allergiától a glükózintolerancián és az áteresztő bél szindrómán át a rosszindulatú daganatokig. Vajon miért? A szerző szerint a kérdésre kézenfekvő a válasz: azért, mert az embert nem a mai körülményekre tervezték. 21. századi ruháinkban kőkorszaki test, lélek és szellem lakik, amelyek nehezen, vagy olykor egyáltalán nem tudnak kapcsolódni új életmódunkhoz. Ez az állapot az illesztési hiba.


A Legyél te is biohacker! és a Kortalanul! kötetek után Lakatos Péter most további tanácsokat ad ahhoz, hogyan lehet helyreállítani a harmóniát a szervezet eredeti igényei és mára gyökeresen megváltozott életkörülmények között. Kíváncsi vagy rá, hogyan kapcsolhatod be azokat a génjeidet, amelyek a hibákat kijavítva megvédenek a betegségektől és hosszúvá teszik az életedet? Miért érdemes az étkezéseidet egy napi nyolc-tíz órás időablakra korlátoznod, és természetes ketogén étrendet követned? Milyen jótékony hatása van annak, ha az életritmusodat a nappal és az éjszaka természetes váltakozáshoz igazítod, és eleget alszol? Miért fontos a szád helyett az orrodon át venni a levegőt? Miért kell rendszeresen mozognod, ugyannakor miért nem érdemes túlhajtani magad az edzőteremben? 


Az Illesztési hiba neked szól, ha úgy akarod alakítani a környezetedet, hogy az egészségedet szolgálja. Ha le akarod győzni az akadályokat, amelyek gátolnak a változásban. Ha meg akarod tanulni, hogyan lehetsz jelen a pillanatban, megszabadulva a múlt miatti szégyentől és a jövő miatti aggodalmaskodástól. Ha a civilizációs betegségektől mentesen, az evolúció eredeti terveihez igazodva szeretnéd élvezni az emberi test, lélek és szellem számára adott lehetőségeket.

LAKATOS PÉTER StrongFirst Master-oktató, Carlson Gracie Jiu Jitsu fekete öves gyakorló. Harminc éve oktat fitnesszel, légzéssel és mozgással kapcsolatos szakmai programok keretében itthon és külföldön egyaránt. A Ground Force Method megalkotója, krav maga mester, számos kiváló szakkönyv szerzője.

4.499 Ft 3.599 Ft
Szerző: McKeown, Patrick

A légzés hat az egészségünk minden területére: az alvásra, az emésztésre, a mozgásra, a mentális állapotra, a betegségekre és a regenerációra egyaránt. Elképesztő változásokat érhetünk el a segítségével, ráadásul nagyon egyszerűen működik, ingyen van, és nincsen szükségünk hozzá semmiféle extra felszerelésre.

• Lélegezz könnyen! Tapasztald meg, hogyan válik optimálissá a vérkeringés, kimagaslóvá a szervezet oxigénellátottsága, hogyan fokozódik a sportteljesítményed, enyhülnek a légzési problémáid, és javul az alvásod minősége!

• Lélegezz lassan! A legtöbb betegség kialakulásában komoly kockázati tényezőt jelent a stressz. Alkalmazz olyan légzésritmust, amely tudományosan igazolt módon fokozza a relaxációt, csökkenti a magas vérnyomást, felpörgeti az immunrendszeredet, rugalmasabbá teszi a szívműködésedet, és javítja a vércukorszinted kontrollját!

• Lélegezz mélyen! A testi és az érzelmi egyensúly belülről fakad. Tanuld meg, miként tudod megerősíteni a rekeszizmodat, hogy javuljon az állóképességed, és jobban tűrd a stresszt, hogy meg tudd nyugtatni az elmédet, fokozd a koncentrációs képességedet, és könnyedebben mozogj!

A kötet átfogó útmutatót kínál a funkcionális légzés kialakításához, segít olyan technikák elsajátításában, amelyeket sikerrel alkalmaztak olimpikonok és katonák egyaránt. Megtanít rá, hogyan tisztítsd meg a bedugult orrjárataidat, hogyan szabadulj meg a felgyülemlett stressztől, hogyan lazítsd el az idegrendszeredet, hogyan fejleszd a tüdőd működését, és hogyan készülj fel a versenyhelyzetekre.
A gyakorlatokat egyaránt használhatják átlagemberek, profi és amatőr sportolók, légzésspecialisták, fogászok, orvosok, gyógytornászok, erő- és állóképességi edzők, pilates- és jógaoktatók – bárki, akit érdekel, hogyan fejleszthető az egészség és az erőnlét, javítható a közérzet és fokozható a sportteljesítmény.

„Mi lehet fontos, ha nem az, hogy a légzésünk optimális legyen? Naponta 24 000 alkalommal veszünk levegőt, mégsem mondhatjuk el, hogy a légzés mesterei lennénk, mert a stressz, a helytelen testtartás negatívan hat a légzésünkre. Egy olyan társadalomban, ahol a többség alvászavarokkal és testsúlyproblémákkal küzd, a légzés normalizálása központi szerepet kellene, hogy kapjon. Ezért is javaslom Patrick McKeown könyvének elolvasását.” – Lakatos Péter, edző, életmód-tanácsadó, fekete öves Carlson Gracie Jiu Jitsu gyakorló

PATRICK MCKEOWN légzéskutató, dr. Konstantin Pavlovich Buteyko tanítványa, a Buteyko Clinic alapítója. Az általa kidolgozott alapelvek és gyakorlatok alkalmazásával ezreknek segített már sportteljesítményük és egészségi állapotuk javításában. Ő maga is így küzdötte le az asztmáját és az alvás közben jelentkező légzésproblémáit. Világszerte tart előadásokat arról, hogyan lehet a légzés segítségével kiaknázni a mindannyiunkban ott rejlő lehetőségeket.
 

4.999 Ft 3.999 Ft
Szerző: McKeown, Patrick

Szeretnéd leállítani szünet nélkül zakatoló gondolataidat, és nyugodt maradni? Szeretnéd, ha jobb hangulatod, több energiád lenne, és mélyebben tudnál aludni?

A Buteyko-módszer és a tudatos jelenlét, a mindfulness, olyan egyszerű, mégis tartós eredményt hozó technikák, amelyeknek segítségével könnyedén meg tudsz birkózni a szorongással, az aggódással és az értelmetlen agyalással.

A krónikus túllégzés hatására szervezetünkben a véredények összeszűkülnek, ezáltal fokozódik az agysejtek ingerlékenysége, megnövelve a véletlenszerű és ismétlődő gondolatok számát. Ennek eredménye a ködös agy és a szakadozott alvás. A Szorongás nélkül című könyv olyan egyszerű légzőgyakorlatokkal ismerteti meg az olvasót, amelyek megfelelően javítják a szövetek és a szervek, legfőképpen az agy oxigénellátását. A tudatos jelenlétre épülő technikák révén pedig jobban megérthetjük elménk természetét, és elsajátíthatjuk, miként léphetünk ki gondolataink szüntelen áramlásából.

PATRICK MCKEOWN légzéskutató, dr. Konstantin Pavlovich Buteyko tanítványa, a Buteyko Clinic alapítója. Az általa kidolgozott alapelvek és gyakorlatok ezreknek segítettek már sportteljesítményük és egészségi állapotuk javításában. Ő maga is így küzdötte le asztmáját és alvás közben jelentkező légzésproblémáit. Világszerte tart előadásokat arról, hogyan lehet a légzés segítségével kiaknázni a mindannyiunkban ott rejlő lehetőségeket. A légzés ereje és a Gyógyító légzés című könyvei magyarul is olvashatók.

4.499 Ft 3.599 Ft
Szerző: Iványi Orsolya

A hormonterápia valóban mellrákot okoz? A hőhullámok tényleg évekig is jelentkezhetnek? Mi az a perimenopauza?
Itt az ideje, hogy őszintén beszéljünk a változókorról!
Negyvennégy éves voltam, amikor egy nőgyógyászati műtét előtt megkérdezték tőlem, menopauzában vagyok-e, és fogalmam sem volt, mit válaszoljak. Az majd csak ötven körül történik meg, nem? Akkoriban azt gondoltam, a hormonterápia az ördög találmánya, és hogy ezek a kérdések tulajdonképpen nem is annyira fontosak. Nem is tévedhettem volna nagyobbat. 
A menopauza természetes folyamat, amely egy bizonyos kor után minden nő életében bekövetkezik, és erőteljes kihatással lehet az élet minden területére, az egészségtől a párkapcsolaton keresztül a munkavégzésig. Mégis nehéz róla beszélni. Ezt a könyvet azért írtam meg, hogy segítsek azoknak a nőknek, akik már a beléptek a változókorba, és miközben nem tudják pontosan, mi történik velük, de szeretnék visszakapni a testük és lelkük feletti felett kontrollt. Emellett azoknak a nőknek is szól, akik még a menopauza előtt állnak. Ez az új életszakasz ugyanis felkészülést, rugalmasságot és nyitottságot igényel, és csak akkor leszünk képesek megfelelő menopauza-stratégiát kialakítani magunknak, ha tisztában vagyunk a tényekkel.

Iványi Orsolya (48) kommunikációs tanácsadó, közösségépítő, Magyarország első menopauzaaktivistája, az Éljenek a 40 feletti nők! mozgalom alapítója. Missziója, hogy segítse a változókorban lévő nőket, célja, hogy a menopauza új megítélést kapjon, ahogyan a 40 feletti nők korosztálya is. Tagja a Magyar Menopausa Társaságnak, a Nemzetközi Menopauza Társaságnak, 2019-ben elindította a Menopauza Cafe rendezvénysorozatot, és 2020-ban Magyarországon elsőként munkahelyi menopauza-programot indított cégeknek. A 2023-ban indított Második Tavasz Alapítványa a 40 feletti nők jólétét és egészségét helyezi fókuszba.

"A szerző menopauza területén kifejtett igényes munkássága garancia a hitelességre, tájékozottsága nemcsak szakmai, hanem járatos a véleményalkotó sajtó világában is. Meggyőződésem, hogy módszere hasznosabb formája lehet az ismeretterjesztésnek, mint amit egy orvosi vizit tud nyújtani."

Prof. Dr. Jakab Attila, A Magyar Menopauza Társaság elnökének ajánlásával

4.999 Ft 3.999 Ft
Szerző: Hof, Wim

„Ez a módszer nagyon egyszerű, nagyon könnyen elérhető, és a tudomány is alátámasztja. Bárki alkalmazhatja, és nem kapcsolódik hozzá dogma, csak elfogadás. Csak szabadság.” Wim Hof

Modern életformánk mind több kényelemmel vesz körül minket, de melyikünknek ne támadt volna olykor az az érzése, hogy közben elveszítettünk valami alapvetően fontosat? Wim Hof is így érezte, ezért alkotta meg a módszerét, amelynek segítségével visszatalálhatunk az emberi örökségünk részét alkotó alkalmazkodóképességhez, energikussághoz és spirituális kötődéshez. A Jégemberként is ismert dán atlétának, aki rendkívüli hidegtűrésével többször bekerült már a Guinness Rekordok Könyvébe, mély meggyőződése, hogy valamennyien képesek vagyunk ugyanolyan extrém teljesítményre, mint ő. Ehhez nyújt útmutatást ez a könyv, részletesen bemutatva a légzőgyakorlatok, hidegterápiás eljárások és elkötelezettség kombinációjából álló módszert. Wim célja, hogy olyan, tudományos kutatásokkal is igazolt eszközt adjon a kezünkbe, amellyel átvehetjük az irányítást a testünk fölött.

Wim a könyvében a maga szenvedélyes stílusával ismerteti meg velünk a módszerét, amelynek a részei a következők:

•             Légzés – Egyedi légzőgyakorlatai megváltoztatják a tested kémiáját, energiával töltenek fel, és segítik a koncentrációt.

•             Hideg – A hidegtűrés ellenőrzött, fokozatos fejlesztése javítja szív- és érrendszered egészségét, felébreszti a tested még kiaknázatlan erőit.

•             Szemlélet – Fokozza az akaraterődet, a belső világosságot, a tudatos érzékelést, és az élet csodája fölött érzett örömet.

•             Tudomány – Bemutatja, az egymást követő kísérletek során a módszer gyakorlói hogyan definiálták újra azt, mi lehetséges orvosilag.

•             Egészség – A módszert alkalmazó hétköznapi emberek elmesélik történeteiket arról, hogyan győzték le a betegségeket és krónikus egészségi problémáikat.

•             Teljesítmény – Megtanulhatod, hogyan növelheted az állóképességedet, rövidítheted le a regeneráció időtartamát, és fejlesztheted a mentális képességeidet.

•             Wim története – Megismerheted Wim inspiráló, felfedezéseken, tragédiákon és győzelmeken át vezető személyes útját.

•             Spirituális ébredés – Átélheted, a légzés, a hideg és a megfelelő gondolkodásmód miként juttathat el a valódi természeted mélységeihez.

„A Wim Hof-módszerről sokan hallottak már, és sokan úgy vélik, ismerik is. Ám ahhoz, hogy valóban követni tudd a programot, érdemes a forrásig eljutni, ez a forrás pedig természetesen maga Wim Hof és ez a könyv.” – Lakatos Péter életmódszakértő, edző, fekete öves Carlson Gracie Jiu Jitsu gyakorló

Wim Hof, a rendkívüli állóképességéről és hidegtűrésről híres Jégember több világcsúcsot is tart: megmászta a Kilimandzsárót rövidnadrágban és cipőben, mezítláb futott maratont az Északi-sarkkörön túl, és 112 percet állt egy jéggel megtöltött tartályban. Ma már milliók által követett módszerének egészségre gyakorolt előnyös hatásait számos egyetemi kutatás igazolta. További információ: www.wimhofmethod.com.

4.999 Ft 3.999 Ft
Szerző: Russ, Elle

Hiába konzultált több mint két tucat endokrinológussal, belgyógyásszal és általános orvossal, Elle pajzsmirigybetegsége csak egyre rosszabb lett. Mintha az orvosok nem tudták volna a megoldást, de még csak reménnyel sem kecsegtették.

Az elkeseredett és kétségbeesett szerző végül átvette az irányítást, és egyedül gyógyította meg pajzsmirigy-alulműködését, majd később súlyos reverz T3-problémáját. Elkötelezett paleo életmóddal, önmagán kitapasztalva a gyógyszerek hatását, illetve a pajzsmirigyhormon-pótlás gyökeresen átalakított terápiájával sikerült kövér, eltompult szellemű, kifáradt roncsból edzett, összeszedett, élettel teli nővé válnia.

A könyv mindenre kiterjedő útmutatást ad a pajzsmirigyproblémák kezeléséhez, a zsírégetés optimalizálásához és az egészség visszanyeréséhez.

 

Pajzsmirigyproblémád lehet, ha a következő tüneteket tapasztalod:

- állandóan hízol, képtelen vagy fogyni,

- nincs energiád még hosszú, pihentető alvás után sem,

- tompaság, depresszió, motivációhiány jellemez,

- állandóan hideg a lábad és a kezed, még meleg időben is,

- menstruációs zavarokat tapasztalsz, problémás a teherbe esés, alacsony a libidód.

 

„Ez a könyv pajzsmirigyproblémákkal küzdők millióinak képes segíteni: elindít a gyógyulás útján, és segít elkerülni az orvosi félrekezelés csapdáit.”

Mark Sisson, az Őseink egészsége című könyv szerzője

 

„Azok a betegeim gyógyulnak a legsikeresebben, akik áttértek az ősi, paleo életmódra. Elle módszere mindenkinek segíthet az optimális pajzsmirigyhormon-anyagcsere elérésében.”

Dr. Gary E. Foresman integratív orvos

 

Elle Russ író, életmód- és egészség-tanácsadó, a The Primal Blueprint Podcast népszerű műsorvezetője, amely az iTuneson az Egészség kategóriájában a húsz legkedveltebb műsor között van. A Primal Health Coach Program tanácsadó testületének tagjaként képzések fejlesztésében vesz részt. Malibuban, Kaliforniában él. Bővebben az elleruss.com-on olvashatsz róla.

3.999 Ft 3.199 Ft
Szerző: McKeown, Patrick

Az egészséges légzés nyugalmi helyzetben az orron keresztül történik, rendszeres, csendes, lassú és szinte észrevehetetlen. Ezzel szemben egészségtelen légzéskor a szánkon át vesszük a levegőt, és nyugalmi helyzetben is szabálytalan, észlelhető a folyamat. E látszólag ártalmatlan, mégis rendkívül elterjedt szokás megzavarja a biokémiánkat, megvonja a testtől az éltető oxigént, és olyan panaszok kialakulásához vezethet, mint a szorongás, az asztma, a szénanátha, a magas vérnyomás, az álmatlanság, a pánikrohamok, a horkolás és az alvási apnoé.

A Gyógyító légzés célja, hogy tudományos alapokon nyugvó légzőgyakorlatok, valamint az étrend és az életmód változtatására vonatkozó egyszerű irányelvek segítségével megelőzhessük vagy csökkenteni tudjuk e panaszokat. Ehhez azonban fontos tisztában lennünk vele, hogyan is lélegzünk valójában, és miért olyan fontosak a funkcionális légzésminták. A könyvben szereplő módszerek gyorsan elsajátíthatók és beépíthetők a mindennapokba. Segítségükkel nem csupán a kellemetlen tüneteket enyhíthetjük, de megnövekszik az energiaszintünk, jobban tudunk koncentrálni, eredményesebben kezelhetjük a stresszhelyzeteket, és általános életminőségünk is javulni fog.

E légzéstechnikával elérhető:

• Az asztma tüneteinek (zihálás, köhögés, légszomj) jelentős csökkentése.
• A vérkeringés és az oxigénellátás javítása.
• Az orr kidugítása percek alatt.
• A szénanátha kiváltó okának kezelése.
• Megfázások és mellkasi fertőzések gyakoriságának csökkentése.
• Mélyebb alvás, frissebb ébredés.
• A légzési szokások fejlesztése a horkolás és az alvási apnoé mérsékléséhez.
• A légzés biokémiájának javítása, valamint annak megértése, milyen hatással van ez a pánikrohamokra, a szorongásra és a stressz-szintre.
• A légzés eredeti funkciójának helyreállítása az optimális egészség elérése érdekében.

PATRICK MCKEOWN légzéskutató, dr. Konstantin Pavlovich Buteyko tanítványa, a Buteyko Clininc alapítója. Az általa kidolgozott alapelvek és gyakorlatok alkalmazásával ezreknek segített már sportteljesítményük és egészségi állapotuk javításában. Ő maga is így küzdötte le az asztmáját és az alvás közben jelentkező légzésproblémáit. Világszerte tart előadásokat arról, hogyan lehet a légzés segítségével kiaknázni a mindannyiunkban ott rejlő lehetőségeket. Magyarul is olvasható korábbi, A légzés ereje című könyve.

4.999 Ft 3.999 Ft
Szerző: Fung, Jason Dr.

Az elhízás immár világjárvány, és bár a csapból is fogyókúrás tanácsok folynak, mégis egyre kövérebbek leszünk. Számoljuk a kalóriákat, edzünk szorgosan, de azok a fránya kilók csak nem tűnnek el. Mi ennek az oka?
Olvasmányos és provokatív könyvében Dr. Jason Fung az elhízás forradalmi elméletét tárja elénk, amely szerint az önkontroll hiánya helyett sokkal inkább a hormonjaink felelősek az elhízásért. A súlygyarapodás és az elhízással kapcsolatos betegségek, például a 2-es típusú cukorbetegség legfőbb okozója az inzulin-túltermelés, így csupán az inzulinrezisztencia visszafordítása révén érhetünk el tartós fogyást.
Az, hogy mikor eszünk, legalább olyan fontos, mint az, hogy mit. Ennek az elvnek a megértése és dr. Fung 5 egyszerű lépése segítségével olyan tartós szokásokat alakíthatunk ki, amelyek segíthetnek az egészségünk javításában és az inzulinszint szabályozásában. Emellett azt is megtudhatjuk, miként lehet az időszakos böjt segítségével megtörni az inzulinrezisztencia ördögi körét, és ezáltal elérni és megtartani az egészséges testsúlyt.

„Évek óta nagy rajongója vagyok dr. Jason Fung munkásságának, és izgatottan vártam, hogy megjelenjen magyar nyelven is az első könyve. Dr. Fung elegáns módon közelíti meg a modern embert sújtó elhízás problémáját, és tudományosan megalapozottan, de közérthetően mutatja be a megoldásokat, amelyekkel ezt a problémát hatékonyan kezelhetjük. Egy könyv, amit az orvosodnak is olvasnia kellene.” – Lakatos Péter, edző, életmód tanácsadó, fekete öves Carlson Gracie Jiu Jitsu gyakorló

DR. JASON FUNG kanadai nefrológus, kutató, az időszakos böjtölés és a low-carb diéták nemzetközileg elismert szakértője. Számos könyvet írt, amelyek rendre felkerültek a New York Times bestseller listájára. Társalapítója a The Fasting Method programnak, amely a 2-es típusú cukorbetegség természetes úton való gyógyításával foglalkozik. Torontóban él.

4.999 Ft 3.999 Ft
Ha csak eszedbe jut a hideg, szinte már előre fázol? Téli sportokkal kizárólag a tévén keresztül, a fotel puha és melengető oltalmából foglalkozol? El tudod képzelni, hogy a hideg a szövetségesed is lehet, és a szervezeted szolgálatába állítva emberfeletti teljesítményre tehet képessé?

Wim Hof, közismert nevén a Jégember állítja, hogy hidegtűréssel és megfelelő légzőgyakorlatokkal nem csupán a mínuszok győzhetők le, de a közérzet és az erőnlét javításán túl olyan, gyógyíthatatlannak hitt kórok felett is diadalt arathatunk, mint a reuma vagy a cukorbetegség. Hof nem a fűtött szobából prédikál: hol jéghegyek között úszkál a fagyos vízben, hol maratont fut a hóban, vagy épp rövidnadrágban mássza meg a Kilimandzsárót – ez utóbbit ráadásul olyan emberek társaságában, akik a hidegterápia előtt rákban vagy sclerosis multiplexben szenvedtek. A személyes tapasztalatok és gyógyulástörténetek mellett komoly orvostudományi kutatások és részletes anatómiai magyarázatok támasztják alá a könyvben összegyűjtött, elsőre hihetetlennek tűnő tudást.

Wim Hof szerzőtársa, Koen de Jong abban nyújt útmutatást, miképp alkalmazzuk ezt a módszert mindennapjaink során. Ehhez pedig nem kell az izlandi jégtáblákig vagy a Mount Everestig utaznunk: elég néhány légzőgyakorlat és hideg zuhany a fürdőszobánkban, hogy a saját bőrünkön tapasztalhassuk meg: A jég hátán is megélünk. Válasszuk a gyógyulást a didergés helyett!

Wim Hof saját módszerével világszerte emberek tízezreit vezette vissza a teljes értékű, egészséges életbe. Hof több mint húsz világrekordot tart: egyebek mellett jelenleg ő bírja a legtovább a jeges fürdőzést, néhány éve pedig két nap alatt mászta meg a Kilimandzsárót – egy szál rövidnadrágban.

Koen de Jong hat, légzésről és futásról szóló könyv szerzője. Eddig hat maratont futott le, és amióta megismerkedett Wim Hoffal, a téli úszás szerelmese.

„Wim Hof megtanulta befolyásolni a saját fiziológiáját – sőt arra is képes, hogy ezt a tudást másoknak is átadja. Évek óta figyelem Wim Hof munkásságát, mert kit ne érdekelne egy férfi, aki maratont fut mínusz 15 fokban egy fürdőnadrágban, hogy aztán ugyanezt sivatagi körülmények között is megismételje? Vajon ki ne szeretett volna szuperhős lenni gyerekként? Wim megfejtette a szuperhősök titkát – erről szól ez a könyv.” – Lakatos Péter StrongFirst Master oktató, Carlson Gracie Jiu Jitsu – barna öv
4.999 Ft 3.999 Ft
Szerző: Axe, Josh Dr.

Az emberek 80 százalékát érinti a szivárgó bél szindróma állapota – sokszor úgy, hogy nem is tudnak róla. A krónikus gyulladások, a különböző allergiák, autoimmun betegségek, pajzsmirigy-alulműködés, sőt a cukorbetegség vagy akár az ízületi gyulladás hátterében is megbújhat ez a probléma. Dr. Josh Axe könyve nélkülözhetetlen útmutató az egyik legtöbbet tárgyalt, mégis még mindig kevéssé értett egészségi állapot megértéséhez, diagnosztizálásához és kezeléséhez. 
A szerző megmutatja, hogy a tisztasággal kapcsolatos megszállottságunk és a túlzásba vitt fertőtlenítés valójában, mintegy járulékos veszteségként, károsítja bélrendszerünk egészségét. Dr. Axe a legújabb kutatási eredményekre támaszkodva olyan egyszerűen követhető, 5 lépéses módszert mutat be, mellyel helyreállíthatjuk károsodott beleinket, és leküzdhetünk számtalan különféle egészségi panaszt: csillapíthatjuk a gyulladásokat és a krónikus fájdalmat, de elősegíthetjük a fogyásunkat is, és fokozhatjuk az energiaszintünket. Személyre szabható harmincnapos tervei segítségével, amelyekben receptek és gyakorlati tanácsok is helyet kapnak, megismerkedhetünk a természetes immunitás ősi művészetével, és helyreállítva a mikrobiomunkat, összhangba hozhatjuk magunkat a természeti környezetünkkel.
DR. JOSH AXE amerikai természetgyógyász, táplálkozástudományi szakértő és kiropraktőr számos, az egészséges táplálkozással kapcsolatos bestseller szerzője. Küldetése, hogy megtanítsa az embereket a gyógyító táplálkozás alapjaira és azokra a természetes módszerekre, amelyekkel a lehető legegészségesebben tudnak élni. Az általa alapított gyógyászati központon kívül honlapja a világ egyik legnagyobb, természetgyógyászattal és egészséggel foglalkozó oldala, táplálkozási tanácsaival profi sportolók felkészülését és versenyzését segíti. 

5.999 Ft 4.799 Ft
Szerző: Asprey, Dave

Golyóálló életmód: több vaj, kevesebb testedzés, pihentetőbb alvás - a frissebb elméért és a testért, amelyet megérdemelsz! 

Húszas évei közepén Dave Asprey, a sikeres vállalkozó milliókat keresett a Szilícium-völgyben. Csak éppen közel 140 kilót nyomott, annak ellenére, hogy azt tette, amit az orvosok tanácsoltak: nem evett többet napi 1800 kalóriánál, és másfél órákat edzett, hetente hatszor. 
Amikor a zsírfelesleg miatt már az agyára is sűrű köd kezdett ereszkedni, és az ételek utáni sóvárgás minden energiáját és akaraterejét elszívta, Asprey ugyanazt a gyakorlatot követte, mint amelyik korábban vagyonos emberré tette: „meghekkelte" a saját testét. Több mint 300 ezer dollárt és 15 évet áldozott arra, hogy kiderítse, mi fogja vissza a teljesítményét, és áll a boldogsága útjába. Annak érdekében, hogy testileg és szellemileg is csúcsformába kerülhessen, különböző orvosi vizsgálatokat végeztetett, eldugott tibeti kolostorokat keresett fel, és behatóan tanulmányozta a hagyományos, illetve alternatív megoldásokat. Az eredmény: a golyóálló diétának elkeresztelt gyulladáscsökkentő program, amely gyors, éhségmentes fogyást és drasztikus teljesítménynövekedést eredményez. 
A golyóálló diéta gyökeresen meg fogja változtatni azt, ahogyan a fogyókúráról és az egészséges életmódról vélekedsz. Ki fogod hagyni a reggelit, abbahagyod a kalóriák számolgatását, rengeteg egészséges telített zsírt és intelligens táplálékkiegészítőket fogyasztasz majd, és kevesebbet edzel és alszol. Ennek eredményeképpen nőni fog az energiaszinted, izmosabbá válsz, és sorra olvadnak le rólad a fölösleges kilók. A hagyományos fogyókúrák szemléletét elvető Asprey a negyvenes éveire leadott 45 kilót, és ma egészségesebbnek és szellemileg frissebbnek érzi magát, mint valaha. Ha te is erre vágysz, csak kövesd a Golyóálló diéta útmutatását! 

Dave Asprey szilícium-völgyi befektető, vállalkozó, hivatásos biohekker, a vajjal dúsított golyóálló kávé megalkotója, a Silicon Valley Health Institute elnöke és a 8 millió hallgatóval rendelkező podcast, a Bulletproof Radio házigazdája. Szerepelt a Today Show-ban, a Nightline-ban, a CNN-en, a Financial Times, a Rolling Stone, a Men's Health, a Vogue, a Marie Claire, a Slate, a Forbes és még tucatnyi más folyóirat hasábjain. A Brit Columbia-i Victoriában, illetve a washingtoni Seattle-ben él.

3.990 Ft 3.192 Ft
Szerző: McKeown, Patrick

FÓKUSZ × KONCENTRÁCIÓ × FIGYELEMFENNTARTÁS = SIKER

Mit szólnál, ha…
• képes lennél szabályozni a mentális állapotodat?
• bármikor eljuthatnál a mély és fókuszált flow állapotába?
• tisztán látnád magad előtt a lehetőségeidet, és éreznéd a zsigereidben a helyes választ?
• képes lennél magabiztosan élvezni az életet a saját feltételeid szerint?

A hagyományos oktatási rendszer nem tanított meg minket a stressz kezelésére. Márpedig ha folyamatosan gondolatainkba merülve töltjük mindennapjainkat, a mindfulness technikák kudarcot vallanak.

Fedezd fel te is a különleges alakulatok, nagyvállalati vezetők, MMA-harcosok és más szakemberek által már régóta használt technikákat! Szüntesd meg azokat a szokásokat, amelyek folyamatosan stresszben tartanak, és meggátolnak a fejlődésben. Építsd ki a stabil fiziológiai alapokat ahhoz, hogy maximálisan kiaknázhasd a benned rejlő potenciált az ületi életben, a sportok világában, a párkapcsolatokban – és úgy általában az életben. Szerezd vissza az elméd fölötti irányítást, és tegyél szert arra az ellenállóképességre és energiára, amely a tartós sikerességhez szükséges.

Ez a könyv neked szól, ha elég ambíció lakozik benned. Ha tudod, hogy többet is kihozhatsz az életedből. Ha elakadtál a karrieredben. Ha folyamatosan stresszes vagy. Ha a tartós siker kulcsát keresed. Ideje megismerkedned az Atomikus fókusszal!

PATRICK MCKEOWN légzéskutató, dr. Konstantin Pavlovich Buteyko tanítványa, a Buteyko Clinic alapítója. Az általa kidolgozott alapelvek és gyakorlatok alkalmazásával ezreknek segített már sportteljesítményük és egészségi állapotuk javításában. Ő maga is így küzdötte le az asztmáját és az alvás közben jelentkező légzésproblémáit. Világszerte tart előadásokat arról, hogyan lehet a légzés segítségével kiaknázni a mindannyiunkban ott rejlő lehetőségeket.
 

4.999 Ft 3.999 Ft