szépirodalom
Kezdetben mind azt gondolták, a férfimeséknek egész biztosan a félrelépésekről, a hódításokról, a vagánykodásról kell szólniuk. Aztán lassanként előkerültek a nagyon másféle történetek is. A múltról és a jövőről, találkozásokról és az elválásokról, a falu bolondjáról és a nőről, aki hiába volt olyan nagyon okos.
De bejárjuk képzeletben Afrikát is, egy majdnem hihetetlen történetet követve, belesünk a kockázatos párhuzamos életek kulisszái mögé, van sírós-nevetős katonasztori, valamint vakvágányra futott életeké és meghökkentő újjászületésé. Tizennyolc őszinte mese férfiakról, akik nélkül nem lenne ennyire izgalmas kaland az élet, és akik bizony… „ilyenek“. Na meg persze „olyanok“ is.
Épp, mint a nők.
Az eredetileg újságíró szerző egy napon úgy döntött, hátat fordít teljes addigi életének, kiszáll a pokolba kívánt mókuskerékből, és elindul, hogy megkeresse a valódi vágyaihoz elvezető saját útját. Tervét tett követte, így történt, hogy mindent hátrahagyva először Buenos Airesbe repült fél évre, argentin tangót tanulni, majd végiggyalogolt a nyolcszáz kilométeres zarándokúton, az El Caminón. Ezután vett teljes fordulatot az élete.
Első regényében, amely rövid idő alatt bestseller lett, az El Camino csodáját írta meg, később könyv született a Buenos Aires-i kalandról, majd újabb és újabb, egy időben külső és belső utazásairól is, Indiába, Mariazellbe, Indonéziába, Thaiföldre. Életvezetési tanácsadóként – és persze középkorú nőként – hiteles képet festett a fiatalabbra lecserélt feleségek világáról, a hitelcsapdából kiutat kereső, munkanélküli magyar zarándokról és a kátyúba került életek hátteréből kirajzolódó, megrázó történetekről.
Zsúfolt budai társbérletek, elfojtott vágyak és félelmek, bonyolult emberi kapcsolatok, szövevényes szerelmek tárulnak elénk Szobotka Tibor klasszikussá vált, 1956-ban játszódó regényében.
Pándy professzort és lányát, Kornéliát már csak egy-két szép festmény, a zongora és a könyvek emlékeztetik régi életükre. Tágas lakásukat vadidegenekkel kénytelenek megosztani, akik örökös lármájukkal és kíváncsiskodásukkal folyton betolakodnak az életükbe.
De vajon ők ketten ismerik-e egymást igazán? Mit tudnak a másik érzéseiről és titkolt vágyairól? Kornélia úgy érzi, hogy a kényszerű összezártság szinte megfojtja, ezért Ákos, a költő karjaiba menekül. A „bűnös” viszonyról sokáig esze ágában sincs beszámolni az apjának, aki szintén megkésve vallja be: egy budai cukrászda romantikus félhomályában megkérte a csinos énekesnő, Lilike kezét. Azt már Pándy sem tudja, hogy a szépasszony évek óta azon mesterkedik, hogy végre férjet fogjon magának, mert retteg a magánytól.
A titkokra azonban végzetszerűen fény derül, hiszen Ákos, Kornélia, Pándy és Lilike is tagjai annak a finom, úri társaságnak, amely hetente összegyűlik Züzü, az egykori ünnepelt színésznő szalonjában. A felszínes csacsogás, a hajdani sikerek és jólét féltve őrzött látszata ugyanis csak ideig-óráig leplezheti el az igazságot.
A tétova szerelmek, kiforratlan politikai ambícióik szikráját aztán 1956 ősze lobbantja lángra. A változás szele tornádóként söpör végig Züzü áporodott levegőjű szalonján, és az ott megforduló emberek sorsa drámai fordulatot vesz. Úgy tűnik, a látszatlét véget ér, a szabadság, az egyéni boldogság lehetősége szinte felfoghatatlan ígéretként vonzza-csábítja a szereplőket. Némelyikük igazi hőssé válik, mások azonban elbuknak.
Szobotka Tibor átütő erejű, megrázó regénye arra tanít meg, hogy a valódi, mély emberi kapcsolatoknál nincs értékesebb, a látszatok világában, még ha otthonosan érezzük is magunkat, sohasem lehetünk igazán boldogok.
Szobotka Tibor 1913-ban született Budapesten. Itt szerzett művészettörténész–angol–német szakos diplomát. Gyerekkorától kezdve írt, első novelláját tizenhét évesen publikálta. A második világháborút végigkatonáskodta. Első feleségét és újszülött kisfiát Budapest ostromakor tragikus körülmények között veszítette el. 1945-től a Magyar Rádió, a Tükör és a Magyar Nemzet című lapok munkatársa. 1947-ben találkozott Szabó Magdával. A kezdeti munkakapcsolatból életre szóló szerelem és 1948-ban házasság lett. Az ötvenes években sok írótársához hasonlóan ő is hallgatásra kényszerült. A hétköznapok kilátástalansága és megaláztatásai elől a magánéletbe, az intimitásba húzódott vissza. Ezt az időszakot örökítette meg Szabó Magda a Nyusziék címen kiadott naplóiban. A hallgatás hosszú évei után csak 1959-ben jelenhetett meg Megbízható úriember című regénye, amelyet további regények – Züzü és vendégei, Az összeesküvők – és elbeszéléskötetek követtek. 1974-ben írói munkásságát József Attila-díjjal ismerték el. Egyetemi oktatóként a pesti bölcsészkar világirodalmi tanszékén sikeres pályát futott be. 1982-ben bekövetkezett halála után Szabó Magda nagyon sokat tett azért, hogy férje írói életműve elnyerje méltó helyét a magyar irodalomban.
„Apától születek. Kettéhasítom a fejét.” Ezekkel a drámai mondatokkal indul a regény, Pallasz Athéné mítoszának modern újraértelmezése. A helyszín ezúttal nem az ókori Olimposz hegye, hanem egy svéd kisváros, ahol a tizenkét éves Anna apját mentőautó szállítja be a pszichiátriára. A kislányt előbb egy kedves szomszéd fogadja be, majd egy pünkösdista nevelőcsaládhoz kerül, ahol furábbnál furább rokonokról gondoskodik, és általános meglepetést okoz azzal, hogy görögül szólal meg. Az apja utáni vágyakozás azonban lassan felőrli az erejét, és mély depresszióba esik.
Néhány évvel később Anna már maga is egy mentális betegeket befogadó kórház lakója. „Tud segíteni, hogy meghaljak?” – kérdezi az orvostól. Hamarosan világossá válik, hogy a kislány egyetlen lehetőségét a gyógyulásra az jelentené, ha újra találkozhatna az apjával. A kérdés csak az, vajon életben lesznek-e még akkor?
A hallgatag lány és a különös, lelki beteg apa motívumai ismerősek lehetnek Knausgård magyar nyelven megjelent előző könyve, az Isten hozott Amerikában lapjairól. Ez a kisregény azonban még filmszerűbben ábrázolja az eseményeket. Megrázó elbeszélés és szenvedélyes könyörgés az érzelmi közelségért, egyszerre szívfájdító és meghatóan gyönyörű.
LINDA BOSTRÖM KNAUSGÅRD (1972) svéd író és költő. Magyarul elsőként az Isten hozott Amerikában című műve jelent meg, amelyet hazájában a legrangosabb irodalmi díjra, az August-díjra jelöltek. A Helios-katasztrófa az első műve; a kisregénnyel elnyerte a svéd író- és költőnő, Mare Kandre emlékére alapított díjat.
A kis dán szigeten, Samsøn semmi sem az, aminek látszik. Amikor váratlanul nyoma vész a tizenhét éves Bettinának, a szigetlakók egy emberként vetik bele magukat a találgatásokba. Mi történhetett a lánnyal? Meghalt? Vagy csak újra megszökött az őt nevelő családtól, ahogyan korábban is tette már? Telnek a hetek, és a rejtély nem oldódik meg, viszont egyre vadabb híresztelések kapnak lábra. Jennyt és az unokatestvérét, Tessát is nyugtalanítja az ügy, képtelenek másról beszélni. Azután egy teljesen valószínűtlen helyen váratlanul felbukkan Bettina cipője, és a dolgok ezzel komolyra fordulnak. Valaki a szigeten nagyon jól tudja, hová lett Bettina, és ez a valaki Jennyhez és Tessához is közel áll.
Bettina eltűnése olyan lavinát indít el, amely megváltoztatja a szigeten élő kis közösség és Jenny életét egyaránt. Az érzékeny kamaszlány rájön, hogy édesanyja, a tetoválóművész Kisser szintén titkokat őriz, és hazudik a rendőrségnek. Hogy Jimmy bácsi, a nagybátyja, akit annyira szeret, valószínűleg nem teljesen ártatlan. Hogy a náluk lakó vonzó ausztrál fiú, Jack nem pusztán a kerti munkában segédkezik. Jenny a természet rendezett világában próbál vigaszt találni, miután azonban megörökli híres botanikus dédapja növénygyűjteményét, amelyben ritka és mérgező fajok is találhatók, kénytelen rájönni, hogy a természet is lehet szeszélyes. Miután elkezdi a gimnáziumot Aarhusban, egyre határozottabban követi a dédapja nyomait, és közben azt is felfedezi, hogy benne is ott él édesanyja kompromisszumokat nem ismerő igazságérzete és csillapíthatatlan bosszúszomja.
Bűn és bűnhődés, tetoválások és növények: a Fehér virágok egyszerre generációs regény, krimi, családi krónika, hűséges képe az 1990-es évek világának, és felháborodott társadalomkritikai mű.
„Nagyszabású, átfogó és elegáns.” – Politiken
„Kemény társadalomkritikai mű erőszakról, igazságról és bosszúról. A mélyen átélt szenvedély jéghideg tényekkel keveredik benne, párosulva azzal az eltéveszthetetlen érzékkel, amellyel Sissel-Jo Gazan észreveszi a múlékony hóbortokat és a színes egyéniségeket.” – Jyllands-Posten
„A Fehér virágok felháborodott és éles szemű ábrázolása a modern Dániát jellemző egyenlőtlenségeknek. Nem a személyes érintettség felől indul, mégis közelképet ad az éheztetett, megalázott és elhanyagolt gyerekekről.” – Information
„Sissel-Jo Gazan korábbi, rendkívül olvasmányos regényeihez hasonlóan (A dinoszaurusz tolla, Tintagomba) ez a könyv is tudományos, bűnügyi és társadalomkritikai elemeket ötvöz egybe a dán irodalom figyelemre méltó művévé. Kevés szerző képes összefüggő történetté fonni a pedofíliát és a botanikát olyan sikerrel, mint Gazan.” – Information
Sissel-Jo Gazan napjaink egyik legsikeresebb és legelismertebb dán regényírója. Gyerekkorában édesanyjával három éven át utazgatott a Földközi-tengeren, élményeiket levelekben osztották meg ismerőseikkel – innen ered a történetmesélés iránti szenvedélye. Végzettségét tekintve biológus, sokáig tudományos kutatóként is dolgozott. Műveinek témáját elsősorban a természettudomány izgalmas, versengéssel és hatalmi harcokkal teli világából meríti, könyveit ma már közel húsz országban adják ki. A The Guardian a „skandináv noir” műfaj egyik legjelentősebb képviselőjének nevezte. A dinoszaurusz tolla és a Tintagomba című, nagy sikert aratott regényei után ez a harmadik könyve magyarul.
Vajon kit ölt meg Csándy Katalin könyvtáros? Súlyos bűnt kellett elkövetnie, mert mintha átok ülne rajta. Bármibe fog, az kudarcra van ítélve, bárkit szeret, azt előbb-utóbb elveszti. Talán azért bűnhődik, mert kamaszkorában imádott féltestvére, Dániel kedvéért elárulta az apját? Vagy mert önző férje, Elek miatt cserben hagyta Nórát, főnökét a könyvtárban? Netán egy szégyenteljesnek megélt szerelmi viszony miatt sújt le rá az istenek haragja?
Pedig Katalin lelkiismeretes, jó szándékú, tisztességes. Ám hasztalan igyekszik, nem találja helyét a világban. Nem is találhatja, mert valójában a világtól elzárkózva él, csak önmagára és legszűkebb környezetére figyel, beleveszve a mindennapok kicsinyes gondjaiba. Élete úgy folyik ki az ujjai közül, mint lyukas hordóból a víz. Csándy Katalin önmagát öli meg, apránként, nap mint nap, amikor kiengedi kezéből saját sorsa irányítását.
Szabó Magda lenyűgöző lélektani pontossággal és érzékletességgel megírt fejlődésregénye figyelmeztetés mindazoknak, akik kényelmességből, nemtörődömségből, gyengeségből semmit sem tesznek önmagukért és a világért.
Mint jelkép, a Katalin utca az ártatlan és romlatlan gyermekkor, a bűntelen ifjúság szimbóluma. Ezt az idilli világot rombolja szét a történelem, a Horthy-korszak, majd a háború durva valósága, amelyben elsüllyed ház, utca, ország, minden nemes emberi érzés, még a szerelem is.
Akik mindezt túlélik, azok is kiűzetnek a paradicsomból, mert vétkeztek, mert nem álltak ellen a gonosznak. Már csak álmaikban térhetnek vissza a Katalin utcába, mert nem volt bátorságuk megtenni azt, amit meg kellett volna tenniük. A Katalin utcában már csak az élők közé vissza-visszalátogató halottak vannak otthon, akik emlékeikből újraépítik a múltat, de boldogok ők sem lehetnek, hiszen nincs átjárás az élők és a holtak világa között.
„Debreceni egyetemistaként néha napokig ki sem mozdultam otthonról, és sorra olvastam Szabó Magda regényeit. Pedig nem vidám történetek ezek, a Katalin utca sem az. Sötét színekkel festi le engesztelhetetlen hőseit, mintha a palettájáról lefelejtették volna a világos festékeket. Nincs számukra feloldozás, ahogy a Katalin utca lakói számára sincs. Mégis, ennek a világnak hihetetlen ereje van. Elkap, mint egy sötét örvény, magával ragad és nem enged. Ellenállni fölösleges is, értelmetlen is.” – Mörk Leonóra
Szabó Magdában megvolt a bátorság, hogy aláereszkedve az alvilágba, a múlt mélységesen mély kútjába, feltámassza kedves halottait, szüleit, a kiterjedt Jablonczay és Szabó família tagjait – és egykori gyermek önmagát. Egy váratlanul előkerülő tárgy, egy ismerős dallam, egy önkéntelen gesztus nyomán, az emlékezés és a felejtés kettős fénytörésében elevenednek meg és íródnak újra a családi legendárium történetei.
A hol humoros, hol groteszkbe vagy melodrámába hajló, máskor görög sorstragédiákat idéző történetekben „bölcsőtől a sírig” ívelő emberi életek sűrűsödnek össze, amelyek sokszor így, utólag nyerik el valódi értelmüket. Szabó Magda azt a pillanatot ragadja meg, amikor „a végzet keze megmoccan”. És az éppen a színpadon álló életéből hiányzó mozaikdarabka, amelyet addig egy kulcsra zárt fiók, egy sztaniolpapírból gömbölyített ezüstgolyó őrzött, vagy amelyet a gyermek Magdolna kíváncsi tekintete nem láthatott, egy csapásra a helyére kerül, a történetet addig belengő sejtelmes homály szertefoszlik, s rejtett összefüggések, mélyen eltemetett családi titkok tárulnak fel.
„Szabó Magda őszintesége lefegyverző: bátran szembenéz a legfájdalmasabb elfogultsággal is. Semmi előzékeny udvariasság, kozmetikázó maszatolás, a világítás sem a filmek szűrt fénye, hanem a műtő éles lámpája: plasztikázás helyett metsz és gyógyít. Éleslátása nem kegyetlen távolságtartás, a gyermekszem már felnőtt tapasztalatokkal és indulatokat oldó humorral figyel és értelmez. Kitűnő író: bejárjuk vele az utat a megismeréstől a megértésig.” – Szabó T. Anna
Vannak kérdések, amelyekre nincsenek válaszok – talán nem is keressük őket. A hétköznapok monotonitásában élünk, beletörődve a sorsunkba, bizonygatva önmagunknak, hogy boldogok vagyunk. De a szavak mögött feltörnek a könnyek, és szabad estéink magányában a sorsunkat kísértő apró játszmákban leljük örömünket. Az idegen mesélőjével azonban megtörténik az, ami kevesekkel. Éppen hazafelé tart egy átlagos nap után, amikor hirtelen különleges társaságban találja magát.
Négyen várják, hogy megmutassanak neki valamit, és közben döntés elé állítják. Négyük közül az egyik előlép, és felfedi magát, de felfed egy utat is, amely életeket szel át, születéseket és a halálokat köt össze, miközben rámutat a lényegre – ami nem más, mint a szerelem.
Szerelem, halál, születés és sors. Körforgás. Spirál, amely egyre feljebb és feljebb visz a beteljesülés felé. Le nem tett életek, porrá zúzott emlékek sora, amelyek újabb és újabb kihívások elé állítanak minket.
Bauer Barbara négykötetes kisregénysorozata négy különleges találkozásról szól. A szerző ezúttal misztikus belső utazásra hívja olvasóit, akik eddig főként hétköznapi családok generációkon átívelő történeteit szokhatták meg tőle.
A TALÁLKOZÁSOK kötetei:
Az idegen
Az átutazó
A jövevény
A barát
„Ugye, tudod, hogy én ezt még senkinek nem mondtam el?”
Mindaz, amit elmesélek, soha nem történt volna meg, ha négy hónappal a bérelt lakásba való beköltözésem után nem üt be a járvány, amely hosszú időre rám reteszelte a Völgy utcai ház kapuját.
Olyan volt az egész, mint valami rossz álom, csak ez most nem akart véget érni. Egyik napról a másikra drámaian megváltozott az életem. Hetek teltek el, hogy nem érinthettem meg senkit. Egyre kétségbeesettebben vágytam egy emberi test közelségére, egy leheletre, egy pillantásra. A puszta jelenlétére valakinek.
Nem tudom, melyik pillanatban tudatosult, hogy valami nagyon fontos átalakulás indult el, nemcsak bennem, hanem a világban, és átírhat mindent, ami eddig történt. A felismerés, hogy örökre vége a megszokott életemnek, észrevétlenül kúszott be a bőröm alá.
Összezárva, négy magányos nő és egy véletlenszerűen odavetődött férfi, akik szándékuk és akaratuk ellenére kerültek olyan helyzetbe, amelyben az egymásra utaltság elfogadása maradt az egyetlen kapaszkodójuk az élethez. Ahogy a víz formálja a követ, lassan oldódott le róluk a kinti világgal szembeni ellenállás.
Sándor Anikó eredetileg újságíró, akinek élete akkor vett nagy fordulatot, amikor 2011-ben végiggyalogolta a 800 km-es zarándokutat, az El Caminót. Hazatérve hátat fordított addigi életének, azóta 15 könyve jelent meg a világ távoli pontjaira megtett külső-belső utazásairól, amelyek középpontjában mindig az emberi lélek áll.
A családjog ott kezdődik, ahol a család véget ér...
A kötet, melyet kezében tart az olvasó, izgalmas család- és irodalomtörténet, különleges korrajz és nem utolsósorban jogi érdekességek tárháza. Főszereplői Babits Mihályné Török Sophie és Babits Ildikó, és persze az a két ember, akik nélkül ez a tanulságos és fordulatos történet nem jöhetett volna létre: Babits Mihály, a költőfejedelem, valamint Basch Lóránt, az irodalom (és a barátja, Babits) iránt elkötelezett ügyvéd.
Babits Mihály özvegyének, Török Sophie-nak és nevelt lányának, Babits Ildikónak fokozatosan megromló és bírósági eljárásokba torkolló csatározása mindeddig főként az irodalomtörténészek előtt volt ismert. A hol szívszorító, hol már-már komikus fordulatokban gazdag pereskedés, mely egy használt írógép tulajdonlása feletti civakodással indult, több mint tíz éven át húzódott, és sem Török Sophie halála, de még az 1956-os forradalom sem tudott véget vetni neki.
Az óriási peranyagot Székely László jogász írta összefüggő történetté, értő kézzel kalauzolva az olvasót a jog útvesztőjében, sorba rendezve a krimibe illő eseményeket, feltárva összefüggéseiket. A szeretet és gyűlölet végletei közt vergődő anya-lánya viszony és a hátterében a tanúk elbeszéléseiből kirajzolódó „kis magyar valóság” joggal tarthat számot a széles olvasóközönség érdeklődésére. Ugyanakkor a mindeddig levéltárak mélyén rejtőző szövegek jelentős segítségül szolgálhatnak kutatóknak, oktatóknak is.
SZÉKELY LÁSZLÓ 1958. március 15-én született Budapesten. 1982-ben szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1982 óta tanít az ELTE ÁJK polgári jogi tanszékén. 1992-ben beválasztották a Szerzői Jogi Szakértői Testület tagjai közé. 1996 óta oktat a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán, 2008 óta pedig az ELTE Jogi Továbbképző Intézet igazgatója. 2013. szeptember 16-án a Magyar Országgyűlés hat évre megválasztotta az alapvető jogok biztosának.
1966 nyarán Szabó Magda férjével, Szobotka Tibor íróval Görögországba utazott. Hat hétig járta Hellász napsütötte tájait, amelyeket tanulmányaiból, olvasmányaiból jól ismert, s képzeletében sokszor bebarangolt már.
Mégis hány felfedezésre váró hely és megfejtésre váró titok! Athénban megmássza az Akropoliszt, körbejárja Mükéné romjait, majd Krétán köt ki vele a hajó – itt bebolyongja Minósz király hajdani palotáját és a knósszoszi labirintust, ahol a hős Thészeusz legyőzte a félelmetes szörnyet, Minótauroszt.
Könyvében, amely egyszerre útirajz, napló és vallomás, nemcsak a múzeumok holt tárgyai kelnek életre, hanem a mindennapok Görögországa is megelevenedik nyüzsgő bazárjaival, zsúfolt kávéházaival, lerobbant szállodáival. Szabó Magda friss humorral idézi fel egy kispénzű magyar turista viszontagságait, akit ráadásul még a bosszúálló Apollón isten is kipécézett magának, kellemetlenségek sorát zúdítva rá, mert az olümpiai múzeumban playboynak titulálta szobrát.
A Zeusz küszöbén, ahogy az írónő fogalmaz, „egy kezdő utazó boldog fuldoklása az élmények árjában”, amely azonban nemcsak kezdő, de haladó utazóknak is melegen ajánlható! Mindenkinek, aki egy éles szemű megfigyelő és egy kivételesen tehetséges írónő sodró lendületű leírásából akarja megismerni ezt a sokszínű országot, s rejtélyekben gazdag múltját.
„A színarany Hellász engem is elkapott néhány éve, és azóta is fogva tart… Az olvasó izgalmas, színes útinaplót tart a kezében, amelyből még az is kiderül, bosszúálló isten-e Apollón. Mindenkinek ajánlom, aki imád utazni, és alig várja, hogy belezuhanhasson az illatos-színes görög mesevilágba Szabó Magda kalauzolásával.” – Fejős Éva
Vannak, akik úgy gondolják, az Ige Istennél van, és a Terv elkészült.
És vannak, akik úgy gondolják, jobb, ha a múltat homály fedi. Ők azok, akik kart karba öltve irányítják a világot. Az egyházi és a földi hatalom. Mindkettő fogságban tartja a szellemet, elnémítja a hangot, hogy saját képére formálhasson.
A XV. század elején a Rajna mentén újra felüti a fejét a pestis. Agnes, az alig 12 éves kislány egyedül marad. Édesanyja utolsó kérése, hogy keresse meg a Mestert, az idegent, aki a műhelye mélyén valami titokzatos találmányon dolgozik.
Agnes édesapja könyvmásoló volt. Az egyetlen, amit örökül hagyott a lányának, a betűk ismerete, és egy emlék egy könyvről az öröklét receptjével. Ez a tudás és egy levél hozzájárul ahhoz, hogy Agnes inasnak szegődhessen a Mester mellé. Itt ismeri meg Hansot, a fiatal novíciust, aki – akárcsak egykor Agnes édesapja – szkriptorként dolgozik. És itt ismeri meg a tudást, a gondolatot, az igazságot, ami ez idő tájt a kiváltságosok tulajdona.
Agnes a Mester mellett marad, Hans végérvényesen Isten mellé szegődik, és egy időre elválnak útjaik.
Azonban az évekig tartó munkát, a nyomtatott betűbe vetett hitet, amely letörhetné a sötétség láncait és szárnyára kaphatná a szellemet, veszély fenyegeti.
Bauer Barbara ezúttal a szellemi forradalom kapujába repíti az olvasót, a könyvnyomtatás szülőházába, Johannes Gutenberg világába, ahol a betű, amely öl és megvált, a nyomtatás, amely ezrekhez és ezrekhez juttathatja el a gondolatot, világosságot hoz a homályba burkolózott középkorba, miközben az egyházi hatalmak éppen azon dolgoznak, hogy a sötétség uralmát ne fenyegesse veszély.
„Eddig megjelent regényeim között mérföldkőnek érzem ezt a kötetet. Arról a személyről írni, aki a könyv sokszorosításával odaadta az embereknek a múltjukat, ezzel megteremtve az eljövendőt, régóta dédelgetett vágyam. Most papírra vetettem, nyomdába került, kötést kapott, hogy aztán szárnyra kaphasson. Aki pedig elolvassa, belép egy másik világba, messze a múltba, oda, ahol mindez megszületett.”
Bauer Barbara
