szépirodalom
Kevesen tudják, hogy a száz éve elhunyt Ady Endre 1899-ben Debrecen első csapatában futballozott, József Attila alighanem az Aranycsapat-edző Sebes Gusztáv édesapjáról mintázta Csoszogi, az öreg suszter alakját, Rejtő Jenő pedig a torinói olasz–magyar kedvéért nászútját szakította félbe. Juhász Gyulát a Szegedi Bástya meccsbérlettel és belépőjén költőhöz méltatlan helyesírási hibával ajándékozta meg („álandó szabadjegy”), Karinthy Frigyes a Nemzeti Sportnak elfeledett csatármúltjával büszkélkedett, Radnóti Miklós pedig 1938 nyarán baráti társasággal napozva hallgatta a magyar válogatott vb-meccsének rádióközvetítését. És ez csupán néhány villanás az irodalmi futballsztorik gazdag világából...
„Egy délután szabadság, egy ordításnyi szabadság. Ebben a tikkadt, fáradt, elkínzott magyar életben, ahol mindenki nyaka körül érzi a selyemzsinórt...” – ragadta meg a szurkoló lélektanát Márai Sándor, és hozzá hasonlóan kora szinte valamennyi fajsúlyos írója véleményt formált a tízes-húszas években már megkerülhetetlen társadalmi jelenségről, a labdarúgásról.
Csillag Péter kötete huszonöt klasszikus magyar író és költő futballal kapcsolatos élményeit dolgozza fel a Nemzeti Sport hasábjain 2015 óta futó cikksorozata alapján.
A könyv lapjain megelevenedik a Vermeer képeiről ismerős világ, ahol oromzatos téglaházak sorakoznak a csatornák partján, drága tulipánok nyílnak delfti fajanszvázákban, csipke főkötős lányok olvasnak levelet a nyitott ablakon beáradó fényben, de az idilli felszín mögött ijesztő árnyak leselkednek. Szerelem, halál, veszteség, fájdalom, hűtlenség: a Törött tulipánok egy változásokkal teli, izgalmas korszak, egy sebzett lelkű férfi és egy bátor nő története.
Tanúi lehetünk bírósági ügyének, bepillantást nyerünk egyetemi tanulmányaiba, beszámolókat kapunk a nyaralásokról, külföldi utazásokról, tudósításokat a munkaszolgálatokról. Megtudhatjuk, vezetékneve Glatterből hogyan lett a kívánt Radnóti helyett csak Radnóczivá, miért és hogyan beszélték le az életmentő emigrációról. Részesei lehetünk a költő hétköznapjainak, kisebb-nagyobb problémáinak, legyen szó fogfájásról vagy állandó anyagi gondokról. A kötetben helyet kaptak az érzelmi viharokban született levelek, és megismerhetjük írói műhelyét: a versek, a fordítások születése, a kötetei publikálása körüli harcok nyomdával, kiadóval – mind a szemünk előtt zajlanak.
A levelekből kirajzolódik Radnóti emberi portréja, de mindenekelőtt az egyre szűkebb irodalmi térben a saját verseiért, költészetéért tollat ragadó költő jelenik meg előttünk, aki hol szelíden, hol önérzetesen, hol hivatalosan, hol érzelmesen, nemegyszer titokban írt levelet.
Radnóti Miklós levelezését most először veheti kézbe az olvasó. A kötetben saját hangjukon szólalnak meg a Gyarmati Fanni Naplójából és az Árnyékban éles fény vagy című albumból már ismerős és az újabb kutatások során beazonosított kortársak.
Vonalas irka, rajta a cím: Nyusziék. Szabó Magda ilyen iskolai füzetekbe írta az ötvenes években naplóit férje, Szobotka Tibor és önmaga számára, hogy ne felejtse el az együtt töltött boldog pillanatokat. A hagyatékból nemrég előkerült dosszié öt füzetet rejtett.
A hol folytatásos monológ jellegű, hol levélszerű naplók a házaspár saját maguk által teremtett világát mutatják be, amelyből – több-kevesebb sikerrel – igyekeznek kizárni az ötvenes évek gyötrelmes valóságát. A pénztelenség, az állástalanság vagy a kizsigerelő, méltatlan munka, mindennapjaik kilátástalansága „veri őket” egymáshoz. Egymásért élnek, és egymásnak írnak, ha már a világ nem kíváncsi rájuk és műveikre.
A feljegyzésekből két, az életben és az alkotásban egyformán szenvedélyes ember egymást megtartó szerelmének és azoknak a sorsfordító éveknek a története bontakozik ki, amelyek a Freskó, a Bárány Boldizsár írójává formálják Szabó Magdát. Aki egyszerre lejegyzője és szereplője a kordokumentumként, irodalmi forrásként és műalkotásként egyaránt olvasható füzeteknek. A naplókból nemcsak a házaspár közös életét ismerhetjük meg, hanem a magyar irodalom egy különleges pillanatát is – amikor megszületik Szabó Magda, a prózaíró.
Dalnok Erika szerkesztőként dolgozik egy könyvkiadóban. Férjét néhány hónapja veszítette el, és most a munkájába menekül. Egy nap különös kéziratra bukkan, amely azonnal megragadja a képzeletét, s némi fáradsággal sikerül is kiderítenie az álnéven beküldött írás szerzőjének kilétét. A neves történész azonban már nem él, így Erika az özvegyét és a fiát keresi fel, hogy engedélyt kérjen a kiadásra. Ám a mű nem teljes: a messzi múltban játszódó, különös, sejtelmes mesének csak az első része készült el. Hiányzik a mese vége, a magyar Szent Korona elkészítésével megbízott aranyműves fiának története.
Amikor Erika megtudja, hogy a szerző fia, Szentesi Zoltán a jogi diploma megszerzése után kitanulta az ötvösmesterséget is, megpróbálja rávenni, hogy írja meg a fiú történetét. Fejezze be ő azt a mesét, amelyet annak idején az édesapja mondott esténként az ötéves Zolikának. Ám a férfi, aki még mindig úgy érzi, fiatalon elhunyt apja cserben hagyta és elárulta őt, nem akar kötélnek állni. Pedig ő maga is éppen azzal a tűzzománc képpel vesződik, amelyikkel apja meséjének hőse a világtól elzárt kolostorban. És úgy is él, akár egy szerzetes. Ideje nagy részét a munkaasztalánál tölti, megszállottan dolgozik, ám Szent Bertalan portréja minden igyekezete és mesterségbeli tudása ellenére csak nem készül el.
Vajon Zoltán a csalódottságon, haragon túllépve, a megbocsátás és a szerelem erejével képes lesz befejezni a szent portréját, és megírni a mese végét? Visszatalálhat-e az édesapjához úgy, ahogyan az 1500 évvel ezelőtti történet kisfiú hőse? És vajon Erika el tudja engedni a múlt fájóan szép, bénító emlékeit, hogy újrakezdhesse az életét másvalakinek az oldalán?
BAUER BARBARA misztikus elemekkel gazdagított, finoman hangolt új regénye apa és fia története a jelenben, illetve a mesék, legendák ködébe vesző távoli múltban. Négy, keresztutakkal és tévelygésekkel sújtott élet históriája, amely az elszakadásról és az újbóli egymásra találásról szól. A folytonosságról, az apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre hagyományozott örökségről: a hit, erő, szeretet hármas parancsáról, amelynél nincs nagyobb hatalom.
Kata, az elegáns pesti galéria művészettörténésze a szakmájában sikeres, a szerelemben kevésbé. Egy fájdalmas csalódást követően úgy dönt, kipróbálja a Hellinger-féle családállítást, ahol bebizonyosodik, magánélete kudarcaira a múltban kell keresnie a magyarázatot. Élményei akkor nyernek értelmet, amikor egy eltűnt családi örökség, egy Madonna-kép után kutatva Németországba utazik és megismerkedik a mű új tulajdonosával. Johannes, a weimari ügyvéd nem hajlandó megválni a képtől, ám meglepő ajánlatot tesz a lánynak. Kata igent mond a férfinak, és közösen igyekeznek felderíteni a festményt övező rejtélyt.
Nyomozómunkájuk az 1500-as évek Wittenbergjébe vezeti őket, ahol egy nap titokzatos fiatal nő érkezik a szász választófejedelem udvari festőjének, Lucas Cranachnak a házába. Matthiast, a festő legkedvesebb növendékét elbűvöli a különös idegen, és amikor a mester megbízza a lány portréjának megfestésével, a fiú olyan üzenetet rejt el a képen, amelyből a figyelmes szemlélő megrázó történetet olvashat ki.
Két fiatal nő, akiket ötszáz év választ el egymástól. De mi köti össze őket?
Mörk Leonóra író, újságíró, szerkesztő, műfordító, éveken át az Elle főszerkesztő-helyetteseként, illetve a Nők Lapja vezető szerkesztőjeként dolgozott. Regényeiben nem elégszik meg azzal, hogy elmesél egy magával ragadó történetet, hanem izgalmas kultúrtörténeti kalandozásra is hívja olvasóit. A Hellinger-Madonna az eredetileg 2014-ben megjelent regény bővített, átdolgozott kiadása.
Kosztolányi Ádám neve mindenki számára ismerősen csenghet. A vezetékneve legalábbis bizonyosan. Apja révén jól ismert alakja a magyar művelődéstörténetnek – mégis alig tudunk róla valamit.
Kosztolányi Ádám, annak ellenére, hogy az apa árnyéka élete végéig ránehezedett, értékes és jelentős életművet hozott létre. A ma fellelhető teljes életművét tartalmazza ez a kötet: portréit, naplójegyzeteit, tanulmányait, cikkeit, kritikáit, lektori jelentéseit, hozzászólásait mások cikkeihez és versfordításait. Mindenképp érdeklődésre tarthat számot, és nemcsak azért, mert Kosztolányi Ádám történetesen Kosztolányi Dezső fia volt – hanem azért is, mert Kosztolányi Ádám saját, önálló jogán is jelentős alkotó volt.
Kosztolányi Ádám élete végéig írt. Nem túl sokat és nem túl rendszeresen, de közel öt évtizeden át vetette papírra cikkeit, gondolatait. Életműve azonban belefér ebbe a kötetbe.
Érdeklődése korán a lélektan felé fordul, a psziché és a nyelv összefüggéseit vizsgálja, több tanulmányt is szentel nekik. Foglalkoztatta a grafológia is. A negyvenes évektől az élő irodalom kezdte el érdekelni: ebből az időszakból valók kritikái. 1938–1946 között a kortárs irodalom hivatásos olvasója: a Révai Kiadó lektoraként több száz könyvet kell elolvasnia és véleményeznie. Egy lektori jelentés pedig csak annyiban különbözik egy könyvismertetésről, hogy nem jelenik meg.
Cikkeit, esszéit elsősorban filozófiai témában, filozófusokról írja, a legtöbbet Leibnizről. Visszaemlékezései forrásértékűek. Nemcsak azért, mert ő volt Kosztolányi Dezső fia, hanem azért is, mert – ahogy Vezér Erzsébet írta – „sokat tudott a korról, melyben felnőtt, emberekről, akik közt megfordult”, és apjáról is „józan tárgyilagossággal beszélt”. Ráadásul a kortársak szerint kiváló memóriája volt; ezt igazolják is azok az apró részletek, melyeket írásaiban felidéz, akár évtizedek távlatából is.
A Keserű nevetés ékesen bizonyítja, hogy Kosztolányi Dezső és fia, Ádám, nemcsak külsőleg hasonlítottak egymásra, hanem abban is, hogy mindketten egyformán műveltek voltak, több nyelven beszéltek, több nyelvből fordítottak, és hogy írók voltak. Igazi írók.
2019, Budapest. Nóri, a fiatal gitárművész különös ajándékot kap a tizennyolcadik születésnapjára az édesanyjától: egy régi flopilemezt, amit meg sem tud nyitni. A lány mindent elkövet, hogy megtudja, mit rejt a lemez, mert ez az egyetlen lehetősége arra, hogy rátaláljon az apjára, akivel soha életében nem találkozott, és akiről jóformán semmit nem tud. Hamarosan kiderül, hogy az adathordozón egy regény kézirata található, egy Beethoven korabeli szerelem története, amelynek két szereplőjét a muzsikus zenéje hozta össze. Nóri merész elhatározásra jut, de ahhoz, hogy a tervei megvalósulhassanak, Berlinbe kell utaznia.
1800, Poroszország. Frieda, a jómódú berlini hugenotta család lánya vidéken nyaralva ismeri meg a szomszédos kastélyban vendégeskedő porosz királyi herceget, aki egyszerre hadvezér, zeneszerző és zongoraművész. Frieda életét szintén a zene határozza meg, ám hiába rendkívül tehetséges, lány lévén még csak nem is álmodhat arról, hogy zongoraművész legyen. Amikor rádöbben, hogy a javíthatatlan szoknyavadász hírében álló herceg, aki olyan elérhetetlennek látszott számára, mintha a holdon élne, viszonozza az érdeklődését, hiába tudja, hogy nem lehet helye a férfi életében, igent mond erre a logikátlan, jövőtlen, de annál szenvedélyesebb szerelemre. Kettejük nevét mindössze egy Beethoven-darab köti össze, és a titok, amelyet a herceg magával visz, amikor a porosz seregek élén harcba indul Napóleon ellen.
MÖRK LEONÓRA részben napjainkban játszódó, részben a múltba kalandozó, váratlan fordulatokban és zenetörténeti érdekességekben bővelkedő új regénye két megkapó szerelem sokszólamú története, amelyben Beethoven muzsikája játssza a főszerepet.
Marina gyakran megfordul a sürgősségi ügyeleten. Mindannyiszor tele van kék-zöld foltokkal, zúzódásokkal, de váltig állítja, hogy csak leesett a lépcsőn. Pedig földszinti lakásban lakik, ahol nincs is lépcső. Az aranyfürtű, kék szemű, csoda szép kis Velencét isteníti az apja, azt akarja, hogy a lánya királynőként uralkodjon a divat világában. Műszempillás, rúzsos szájú gyerekmodellt csinál belőle, kiszolgáltatva ezzel a férfiak perverz tekintetének és vágyainak. Giorgia lekési a vonatját, pedig még aznap mindenáron el kell jutnia Sevillába, a férjéhez. Örömmel fogadja hát egy bizalomgerjesztő külsejű, vasúti egyenruhás férfi ajánlkozását: majd ő az autóján elviszi egy közeli állomásra, ahol még elérheti a csatlakozást. Amikor a fiatal nő beül az éjfekete furgonba, még nem sejti, mi vár rá. Angela egyre nehezebben tűri barátja féltékenykedését, szüntelen gyanakvását. Mégsem képes végleg szakítani vele, és magában keresi a hibát: lehet, hogy valahol a lelke mélyén mégiscsak bűnös?
A mai olasz irodalom nagyasszonyának, Dacia Maraini elbeszéléskötetének fókuszában a nők állnak. Még alig serdülő, tapasztalatlan, hiszékeny gyereklányok, érzékeny, szerelemre vágyó és éppen ezért talán túlságosan adakozó fiatal nők. Látszólag törékenyek és sebezhetők, partnereik – férjek és szeretők –, ezért is gondolják úgy, hogy akár erőszakkal is elvehetik azt, ami szerintük megilleti őket. Összetévesztik a szenvedélyt a birtoklással, nem szeretni, hanem leigázni, kisajátítani akarják a másikat. Ám Maraini megszomorított és megalázott hősnői esendőségükben is erősek, küzdenek, néha pedig veszítenek és elbuknak, de nem adják fel. Ahogy az is előfordul, hogy már túl késő, többé nincs menekvés, nincs feltámadás.
Dacia Maraini ezekben a felzaklató és szívszorító elbeszélésekben napjaink egyik legvitatottabb és legfájóbb témáját, a nők elleni erőszakot vizsgálja. A kötet látszólag tárgyilagosan, majdhogynem szenvtelenül előadott történeteiben hátborzongató, tűéles pontossággal rajzolja fel az erőszak anatómiáját, elemzi elkövető és áldozat sokszor ellentmondásos, bonyolult érzelmi viszonyát, és fest hiteles képet arról a hol közönyös, hol ellenséges társadalmi környezetről, amely nem feltárni, hanem leplezni igyekszik a bajt. A kötet egyszerre látlelet, segélykiáltás és felhívás a világnak. De mindenekelőtt megrendítő olvasmány.
DACIA MARAINI a kortárs olasz irodalom egyik legnagyobb tekintélyű, legtermékenyebb szerzője, fontos kulturális és közéleti szereplő. Szinte minden műfajban alkot: költő, regényíró, esszéista, színpadi szerző, forgatókönyvíró. Műveit több mint húsz nyelvre lefordították. Pályáját újságíróként kezdte, a Corriere della Sera című napilap közölte írásait. Első regénye 1962-ben jelent meg. Magyarul is kiadott, Marianna Ucría hosszú élete című regényével 1990-ben elnyerte a rangos Campiello-díjat, majd 1999-ben neki ítélték a Strega-díjat Buio (Sötétség) című elbeszéléskötetéért. 2008-ban született regénye, a Végállomás Budapest 2019-ben jelent meg a Jaffa Kiadónál.
