Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Termékek Menü

Ifjúsági irodalom

Rendezés:
Nézet:
Dr. Horolovszky Tamás harmincegy éves jogtanácsos rég belefásult, beleszürkült látszólag gondtalan, kényelmes életébe. Ám egy napon kezébe kerül kamaszkori naplója, és a találkozás Horival, hajdani önmagával rádöbbenti, hogy változtatnia kell az életén. Hiszen annak a tizenhét éves fiúnak voltak vágyai, álmai, világmegváltó tervei. Talán még nincs késő, és dr. Horolovszky Tamás is valóra válthatja őket. 
Balatoni József előző két regénye, az Osztályharc és a Kamaszharc immár felnőtt hőse tehát mindent hátrahagyva repülőre ül, és nekivág élete legnagyobb kalandjának. Van egy elválaszthatatlan útitársa is, a naplója. Azt olvasgatja, ha megerősítésre, iránymutatásra van szüksége. Merre induljon, mit tegyen? Végül egy haiti árvaházban kezd dolgozni önkéntesként, és ez az olykor szélmalomharcnak tűnő, máskor lelkesítő munka nemcsak a világról és az élet értelméről való elképzeléseit, de őt magát is megváltoztatja. Hiszen ebbe a távoli országba a Föld minden tájáról érkeznek önkéntesek, és velük együtt Tamás jót és rosszat, örömöt és bánatot is megélhet. A szerelem is rátalál, de egy balul sikerült kirándulás miatt élete egyik legboldogabb pillanatában megérinti a halál szele. Ez a megrázó élmény segít neki továbbmenni azon a belső úton, amelyen komfortzónájából kilépve elindult. Most már elég erőt talál magában ahhoz, hogy megküzdjön önmagával, régi énjével és a rá váró nehézségekkel.
Balatoni József fordulatos és elgondolkodtató új regénye két út története. Az egyik a nagyvilágba, egy távoli, izgalmas országba vezet minket, a másik egy önmagát kereső fiatalember gondolatainak és érzelmeinek belső, nem kevésbé izgalmas világába. Ez a kettős utazás talán nekünk is segít majd eligazodni saját életünkben.
3.490 Ft 2.792 Ft
Balatoni József új könyve, az Osztályharc, a tanévnyitótól az érettségiig követi egy osztály diákjainak az életét. Azét az osztályét, ahová Jocó bácsi első regényének főhőse, Hori, azaz a későbbi dr. Horolovszky Tamás jogtanácsos is járt. A 12. C-ben sűrűn történnek a dolgok, itt még a mindennapok sem unalmasak.
Bulikról, balhékról, önfeledt, boldog, vagy éppen szomorú pillanatokról, nagy kitárulkozásokról és vallomásokról, fellobbanó és kihűlő szerelmekről, a másik és a másság elfogadásáról szólnak a hol mulatságos, hol megható történetek. Na és persze a tanulásról, a nagy próbatételre való felkészülésről. A felnőtté vagy legalábbis az éretté válás érzelmi buktatóiról, amelyeken mindenkinek át kell esnie.
3.490 Ft 2.792 Ft
Dr. Horolovszky Tamás harmincegy éves jogtanácsos egy szerelmi szakítás után beköltözik élete első önálló lakásába. Kezébe kerül egy kopott kis doboz, rajta felirat: Emlékek. A dobozban a gimnáziumi ellenőrző könyvek mellett egy megsárgult füzetet talál – kamaszkori naplóját. Felüti, elkezdi olvasni, és nem győz csodálkozni. Ezt valóban ő írta?
Nem, nem ő írta. Hanem a tizenhét éves, jófiúságot megelégelő, szülők ellen lázadó, világmegváltó terveket dédelgető, őszinte szerelemre és fergeteges szexre vágyó Hori. Akinek ő már a nevét is kitörölte az emlékezetéből… Ám a szembesülés kamaszkori énjével kérdések sorát indítja el benne. Másnap reggel beteget jelent, és párbeszédbe kezd egykori önmagával.
Vajon mit tenne máshogy, mint akkor? És most mit kellene másképpen tennie, hogy ne egy önmagával és az életével elégedetlen, kiégett felnőtt találkozzon a hajdani fiatalemberrel? Hogy saját magára ismerjen. Dr. Horolovszky Tamás emlékezik, és újraél szerelmet, csalódást, barátságot… Melyik az igazi élete? Melyik az igazi énje?
Balatoni József, azaz Jocó bácsi, a televíziós vetélkedőből és a média különböző felületeiről jól ismert tetkós töritanár. Szakmai celebként már sokan találkoztak vele országszerte – írói pályáján azonban most indul el. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap mint nap megtapasztalt élethelyzeteket, azok tanulságait és olykor meglepő „megoldóképleteit” dolgozza fel.
3.490 Ft 2.792 Ft
Szerző: Bear Grylls

Beck hirtelen kétszáz kilométerrel az északi sarkkörön túl találja magát, és éppen közeleg a zord tél. Beck Granger szabadidejében a Green Force nevű környezetvédő csoportnak dolgozik, amikor egy véletlen találkozás egy régi ismerőssel mindent megváltoztat. Hősünk egy bűnbandába botlik, amelynek tagjai semmitől sem riadnak vissza, hogy megőrizzék sötét titkukat – egy titkot, amely, ha napvilágra kerül, örökre megváltoztathatja Beck életét…

Kezdetét veszi a hajsza, melyben nemcsak a bűnbandával kell felvennie a harcot, hanem a rideg, kegyetlen sarkvidéki körülményekkel is. Üldözői kiléte továbbra is ismeretlen, de a céljuk világos: holtan akarják látni a fiút. Képes lesz Beck mindig egy lépéssel előttük járni, vagy végül utoléri a titokzatos ellenség?

Bear Grylls kalandregény-sorozatának tizenegyedik részében Becknek minden ügyességét és szakértelmét latba kell vetnie, hogy ép bőrrel megússza a menekülést a sarkvidéki vadonban. A könyvben különleges túlélési tippeket is találsz a legveszélyesebb helyzetekhez!

3.199 Ft 2.599 Ft
Szerző: Bear Grylls

Becknek végre sikerül rég elveszettnek hitt ikertestvére, Dian nyomára bukkannia, akit még születésekor raboltak el a családjától. Ám hiába deríti ki, hol és milyen néven él a lány, a várva várt találkozás megszervezése egyáltalán nem veszélytelen…

Dian a guatemalai dzsungelben él egy gazdag és könyörtelen férfi birtokán, akit az apjának hisz, és akit gyűlöl. Bármit megadna, hogy megszabadulhasson tőle, a szökés azonban reménytelen, hiszen minden irányból több mérföldnyi dzsungel veszi körül őket. Ez a dzsungel a jaguár vadászterülete, ahol senki nincs biztonságban az éj leszállta után. Beck azonban bármilyen kockázatot hajlandó vállalni azért, hogy újra együtt lehessen a testvérével, ezért James segítségével megszökteti a lányt, és nekivágnak az esőerdőnek. Barlangokon, sziklafalakon, vízeséseken át vezet az útjuk, miközben mindenre elszánt fegyveresek üldözik őket. 
Vajon sikerül élve kijutniuk a dzsungelből?

Bear Grylls kalandregény-sorozatának tizenkettedik részében Becknek minden tudására és bátorságára szüksége van ahhoz, hogy kimenekítse ikertestvérét a jaguár birodalmából.

A könyvben különleges túlélési tippeket is találsz a legveszélyesebb helyzetekhez!

3.199 Ft 2.559 Ft