Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Termékek Menü

Könyvek

Rendezés:
Nézet:
Szerző: Tamás Rita

Néhány éve kezdődött a csoda. Egy emberé, aki leküzdötte a saját félelmeit, és számtalan embernek tanította meg, hogyan harcoljon. Hogyan harcoljon önmagáért. Amikor Tamás Rita öt évvel ezelőtt létrehozta a közösségi médiában Ne pánikolj, sportolj! elnevezésű oldalát, még nem volt más, mint egy elvált anyuka, aki a sok kudarc után először tanult meg nyerni. A pánikbetegség nevű csatában végre ő volt a győztes. 
Huszonöt évig dolgozott újságíróként, de a napi hajszában sem veszítette el „tizenkilencedik századi lelkét”, azaz ennek a korszaknak a hitét. Talán ez a lelkület a titka a közösségének is, ahol nemcsak sporttal, testedzéssel kapcsolatban kapunk tippeket, de hétköznapi hősöket is megismerhetünk, olyan embereket, amilyenekké mi is válhatunk. Rita hisz a sport és az önfejlesztő gyakorlatok hatásában, ezt a hitet és tudást szeretné most könyv formájában átadni. Mindenkinek, aki szeretne változtatni.
A szerző őszintén mesél a betegséggel folytatott küzdelméről, házassága gondjairól és a melleltávolítás okozta nehézségekről, hogy aztán szóljon a sport erejéről, a kitartás fontosságáról és a megújulásról is. Ám nem csupán saját történetével igyekszik mások segítségére lenni, konkrét tanácsokat is ad: az általa követett étkezési alapelveken túl azokat az edzésgyakorlatokat is megosztja az olvasókkal, amelyek segítségével sikerült megerősítenie önmagát és pozitív irányba fordítania az életét. 

TAMÁS RITA ma már nemcsak újságíró, hanem pánikbetegség elleni harcos,testi és lelki edző, érzékeny coach, tudatos édesanya, önálló, bátor nő. A Ne pánikolj, sportolj! oldal vezetője, amely mára már kész mozgalommá terebélyesedett. Története és életfelfogása tanulságos lehet mindazok számára, akik nehéz helyzetekbe kerülve is a kezükbe akarják venni a sorsukat.

4.999 Ft 3.999 Ft
Szerző: Lakatos Péter

Az újévi fogadalomként, januárban megkezdett életmódváltások lendülete a statisztikák szerint február közepére megtörik, mert addigra majd 80 százalék feladja a céljait. Ha a fogyókúra olyan egyszerű elméletben, miért olyan nehéz a megvalósítása a gyakorlatban? Szimplán csak az akaraterő hiányzik? Mi van akkor, ha léteznek olyan tényezők, amelyek szinte lehetetlenné teszik, hogy többet mozogjunk és kevesebbet együnk - ahogyan a szakemberek tanácsolják? Hogyan küzdjük le ezeket a tényezőket? És mit tegyünk akkor, ha a cél nem egyszerűen a vonzóbb külső elérése, hanem a teljesítményünk fokozása és az egészségünk visszaszerzése is a terveink között szerepel?
LAKATOS PÉTER harminc éve nyitotta meg edzőtermét, azóta tanított olimpiai aranyérmest és nagymamát, kommandóst és hobbiból sportolót, valamint kinevelt majd 3500 edzőt tíz országban. Új könyvében a rendkívül népszerű Kortalanul Prémium Életminőség Program tapasztatait osztja meg az olvasókkal, amely program révén kollégáival együtt sok ezer életmódváltónak segített sikeresen.

LAKATOS PÉTER StrongFirst Master-oktató, Carlson Gracie Jiu Jitsu fekete öves gyakorló. Harminc éve oktat fitnesszel, légzéssel és mozgással kapcsolatos szakmai programok keretében itthon és külföldön egyaránt. A Ground Force Method megalkotója, krav maga fekete öves instruktor. Legutóbbi könyve az Életmentő izom, amely bestseller volt a megjelenése évében.

4.999 Ft 3.999 Ft
Szerző: Bocsi Viki

Volt egyszer egy lány, akit sokat kritizáltak a teste miatt kamaszkorában. Ettől ő nem omlott össze, hanem elhatározta, hogy csakazértis megmutatja. Elkezd kutatni különböző módszerek után, mindenféle diétát, étrendet és fogyókúrát kipróbál. Az akkori párja ebben sokat segít, de a lány úgy érzi, hogy nem vállalja istenigazából, ezért kilép az aranyéletéből, és a fővárosba költözik.

Itt kezdődnek az életében a hányattatások, a csalódások, jönnek a pofonok, és ráébred, hogy mennyire más a való élet, mint amit Miskolcon megszokott. De már nincs visszaút. Rájön, hogy igaz a mondás: csak magadra számíthatsz.

Találkozik a módszerrel, ami végre működőképesnek tűnik, és amivel sok embernek segít. Közben megszületik az első gyereke, és a második terhessége közben összeállítja a saját módszerét. Emiatt először támadják, de aztán kezdik elismerni, bár támadói mindig maradnak. Tartja a fontot a magánéletében, ahol egyik zűr követi a másikat, viszi a cég ügyeit, és immár három gyerekkel zsonglőrködik, de közben megcsinálja a Konyhát, ahol napi több ezer adag egészséges ételt főznek le.

Megtalálja azt a kapaszkodót az életében, amire támaszkodhat és ami előreviszi, végre le tudja cserélni a körülötte lévő embereket jókra, lezárja a mérgező párkapcsolatát, vállalva, hogy egyedül marad a gyerekekkel, és szakmai sikerei csúcsaként elnyeri a parlamenti díjat.

Bocsi Viki táplálkozási tanácsadó könyvében szakmai és magánéleti harcairól mesél, átadja mindazt a tudást, amire a tanulmányai és a tapasztalatai által szert tett, ezenkívül mintaétrendeket és recepteket is megoszt az olvasókkal. Így a kötet nemcsak több tízezres közössége számára értékes és tanulságos, hanem mindenkinek, akinek fontos a testi és lelki egészsége.

4.999 Ft 3.999 Ft
Szerző: Szendi Gábor
Manapság sokak hite megrendül az egészségügyben. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a rendelőkben, kórházakban gyakran ellentmondásos tapasztalatokat szerzünk. Nap mint nap az orvostudomány bámulatos eredményeiről hallunk, miközben a rák, a cukorbaj vagy a szív- és érrendszeri betegségek köztudottan évről évre több áldozatot szednek. Tehetetlenül nézzük végig idősödő hozzátartozónk fizikai és szellemi leépülését, mert úgy tűnik, nincs megoldás. Netán mi magunk is hiába szaladunk doktortól doktorig, nem találunk gyógyírt a bajunkra.
3.990 Ft 3.192 Ft
Szerző: Szendi Gábor

Szendi Gábor új kötete tudományos kutatásokra alapozva bizonyítja, hogy erős immunrendszerünk legnagyobb ellensége nyugati életmódunkban, ezen belül is étrendünkben keresendő. Pusztán tablettákkal nem lehet sajnos az életmóddal végzett rombolást visszafordítani. 

Könyve ismerteti, milyen kockázatokat hordoznak a nap mint nap fogyasztott élelmiszerek, s az általuk okozott problémák: a magas vércukor- és inzulinszint, a különböző gyulladások. Bemutatja azokat a tudományosan igazolt, de talán kevésbé ismert módszereket, amelyekkel felvehetjük a harcot a legfélelmetesebb immunológiai betegségekkel is. Szendi állítja: majd minden betegség hátterében, így az immunműködés zavaraiban is a mitokondriumok hibás működése áll, ezért az immunrendszer serkentésének hatásos módja, ha a mitokondriumok számát és teljesítményét is növelni tudjuk. 

A szerző részletesen bemutatja az influenzajárványok természetét, és kiemelt figyelmet fordít a koronavírus elleni komplex és hatékony védekezésre. Bizonyítja, hogy az új járványt életmódunk tette különösen pusztítóvá, legfőképpen az ennek több évtizedes hatása alatt nyögő idős, krónikusan beteg emberek körében. Külön fejezetben foglalkozik a rák elleni küzdelemmel is: a deutériumszint csökkentésével, illetve a C-vitamin-infúzió hatásosságával. Szendi szerint sosem késő felébredni, és sokat tehetünk azért, hogy immunrendszerünk valóban erős ellenfélként nézzen szembe a különböző betegségekkel.

4.499 Ft 3.599 Ft

Miután Paul és Shou-Ching Jaminet hosszú évekig sikertelenül küzdött krónikus betegségével, mindkettőjük érdeklődése az egészséges táplálkozás felé fordult. Öt éven át tartó kutatásaik eredményei gyökeresen megváltoztatták az életüket. A Tökéletes Egészség Diétában a tudós házaspár közérthető, világos stílusban magyarázza el, hogy tápanyagban szegény, toxikus étrendünk miként kezdi ki szervezetünket, illetve megtudhatjuk, hogyan nyerhetjük vissza egészségünket és érhetünk el tartós testsúlycsökkenést táplálkozási szokásaink optimalizálásával, méregtelenítő és immunerősítő étrenddel. A szerzők állítják: gyakran már attól a gyógyulás útjára léphetünk, ha betartunk bizonyos szabályokat az egészséges táplálkozással kapcsolatban. A kötetben számos praktikus tanács olvasható, amelyek segítségével könnyedén áttérhetünk az egészségesebb étrendre, elérhetjük ideális testsúlyunkat, és tartósan egészségesek maradhatunk. A tudományos kutatásokon alapuló Tökéletes Egészség Diéta egyszer s mindenkorra megváltoztatja életminőségünket.  A Jaminet házaspár által kidolgozott, tudományos kutatásokon alapuló, „tökéletesített paleolit étrend” (Vogue magazin) az önsanyargatás nélküli, tartós fogyás és a tökéletes egészség kulcsa. Maradjunk egészségesek, és érezzük jól magunkat a bőrünkben! Ez több mint egy egyszerű diéta.

Ez a tökéletes egészség programja. (…) Több száz táplálkozással és egészségmegőrzéssel foglalkozó könyvet olvastam, de a Tökéletes Egészség Diéta vezeti a toplistát.
Chris Kresser, az integratív gyógyszerészet szakértője

Az egészséges táplálkozással kapcsolatos legjobb összefoglaló jellegű munka, amivel valaha találkoztam. Ha csak egy könyvet terveznek elolvasni a témakörben, ez legyen az.
Seth Roberts, PhD, pszichológus, a Berkeley Egyetem professor emeritusa

PAUL JAMINET, PHD a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központjának kutatója volt. Paul krónikus betegségét legyőzve úgy döntött, kifejleszti az öregedéssel és a betegségekkel kapcsolatos elméletét. SHOU-CHING JAMINET, PHD sejtbiológus és rákkutató a bostoni Beth Israel Kórház és a Harvard Orvosi Iskola munkatársa.

4.999 Ft 3.999 Ft
Szerző: Lakatos Péter

Köztudott tény, hogy az életkor szinte valamennyi krónikus betegség esetén kiemelt kockázati tényezőt jelent. Bár az idő kerekét visszaforgatni nem lehet, Lakatos Péter szerint igenis módunkban áll lelassítani. Sőt, nem csupán az élettartamunkat növelhetjük meg, de azt az időt is, amelyet makkegészségesen töltünk.
A Kortalanul! lépésről lépésre mutatja be, hogyan javíthatsz az életminőségeden és a kilátásaidon. Ehhez azonban meg kell ismerkedned az emberi test alapvető működésével, ami 40 év felett bizony megváltozik – ezt a szerző saját tapasztalatai is megerősítik. A kötet részletesen szól légzésről, alvásról, fényről, edzésről, regenerációról, étkezésről – egyszóval mindenről, ami segíthet abban, hogy több energiád legyen a mindennapokban.
Lakatos Péter nem teljesíthetetlen feladatok elvégzésére buzdít, hiszen alapelve: minimummal az optimumot. A szerző szerint a legfontosabb a rossz szokások megváltoztatása, a gyakorlás és a fokozatosság. Könyvében mindenki megtalálhatja a saját fizikai és mentális állapotának, edzettségi szintjének és lehetőségeinek megfelelő javaslatokat. A kezdőknek az első héten nem kell tonnákat megmozgatniuk a konditeremben, elég, ha gyalog mennek fel az emeletre. A szerző állítja: ahhoz, hogy elinduljunk az egészségesebb élet felé vezető úton, nem költséges sportszerekre van szükség, hanem elhatározásra – és kitartásra.
Lakatos Péter könyve elsősorban a 40 év felettieknek szól, de a tanácsait éppúgy hasznosíthatják a fiatalabbak is: edzők és sportolók, profik és amatőrök – mindenki, aki magasabb életkort szeretne megérni fitten, erősen és egészségesen. 

LAKATOS PÉTER StrongFirst Master-oktató, Carlson Gracie Jiu Jitsu fekete öves gyakorló. Harminc éve oktat fitnesszel, légzéssel és mozgással kapcsolatos szakmai programok keretében itthon és külföldön egyaránt. A Ground Force Method megalkotója, krav maga mester. Számos kiváló szakkönyv szerzője. Legutóbbi könyve a Legyél te is biohacker!, melyet Sáfrán Mihállyal közösen írt.

4.999 Ft 3.999 Ft

Hiánypótló, hasznos és különlegesen gyakorlati táplálkozási „tanácsadót” ad az olvasók kezébe BARTHA ÁKOS és MEZEI ELMIRA. Azoknak kívánnak segítséget nyújtani, akik valamilyen emésztési problémával küszködnek, ami napjainkban, életmódunk és táplálékaink változásával sajnos egyre gyakoribb.
Az orvostudománynak megvannak a válaszai a fenti problémákra, de ezek leginkább a gyógyszeres kezelésben merülnek ki. A szerzőpáros a bajok gyökeréhez nyúl vissza, amikor mindennapi táplálékainkat veszi szemügyre.
Az ausztrál Monash Egyetem kutatói által tudományos alapon kidolgozott módszer alapja az ún. erjedő szénhidrátok – kezdőbetűikből alkotott nevükön: FODMAP-ok – kerülése, mivel az arra érzékenyeknél ezek komoly bélpanaszokat okozhatnak. 
A leggyakoribb ilyen jellegű emésztőszervi egyensúlytalanság az IBS (irritábilisbél-szindróma), melynek kezelésében ezzel a módszerrel óriási sikereket érnek el. Ezenkívül hatékony lehet még IBD (gyulladásos bélbetegségek), funkcionális emésztőszervi rendellenességek, bélflóra-egyensúlytalanságok, felszívódási és emésztési zavarok, laktózérzékenység, valamint NCGS (nem cöliákiás gluténérzékenység) esetén.
A terápiás célú étrend lényege, hogy kerüljük a magas FODMAP-tartalmú táplálékokat – többek között a laktóztartalmú tejtermékeket, a gluténtartalmú gabonaféléket, bizonyos zöldségeket és olajos magvakat, valamint némelyik gyümölcsöt is. Nem kell azonban megijedni, mert igen változatos a fogyasztható ételek sora – idetartozik minden hús- és halféle, a laktózmentes tejtermékek, a tojás, illetve sokféle zöldség és gyümölcs. A szerzők az alacsony FODMAP-étrend tudományos alaposságú és részletes bemutatása mellett kitérnek egyes betegségtípusok (endometriózis, ekcéma stb.) és a táplálkozás összefüggéseire, az igénybe vehető diagnosztikai eljárásokra, a manapság heves viták tárgyát képező probiotikumok hasznára, a modern kori édesítők, valamint a prebiotikus rostok és a gyógynövények szerepére.
A kötet második részében szereplő ínycsiklandó és főképp egészséges receptek pedig azt bizonyítják, hogy egy diéta nemcsak változatos, hanem igazán élvezetes is lehet!

BARTHA ÁKOS az élelmiszer- és a táplálkozástudomány több területén is tevékenykedett, hosszú évek óta foglalkozik az ételek, a táplálkozás bonyolult témakörével. Tapasztalataira és tanulmányaira alapozva kutatja a különböző diétákat és terápiás célú étrendeket. Küldetésének tekinti, hogy kiutakat mutasson a táplálkozási tanácsok útvesztőiből, valamint hidakat építsen a hagyományos orvosi szemlélet és a tudományosan is alátámasztott, természetes módszerek között. 

MEZEI ELMIRA táplálkozási tanácsadó és reformszakács, számtalan egészséges és ínycsiklandó étel megálmodója, tucatnyi nagy sikerű szakácskönyv szerzője. Specialitása a szűkített keresztmetszetű táplálkozáson belül a teljesség megtalálása. Főzőtanfolyamain és könyveiben arra tanít, hogy hogyan lehet egy diéta keretein belül ínyenc és teljes értékű kulináris élményt létrehozni. Inspirációt leginkább az ősi alapokon nyugvó, természetes és szezonális táplálkozásból merít.

5.999 Ft 4.799 Ft
Szerző: McKeown, Patrick

Ki ne szeretne egészségesebb, fittebb és karcsúbb lenni! Az általános erőnlét és az egészség megőrzésének és javításának azonban a közismert, mindennapi gátló tényezők mellett van egy gyakori, ám a nagyközönség előtt mégis szinte ismeretlen akadálya: a krónikus túllégzés. Tudtunkon kívül kétszer-háromszor annyi levegőt lélegzünk be, mint amennyire szükségünk lenne - ez pedig nemcsak hogy rosszabb átalános állapothoz, de olyan egészségügyi problémák kialakulásához vezet, mint az asztma, a szorongás, a krónikus fáradtság, az álmatlanság, az elhízás.
Ki gondolná, hogy mindezeken a bajokon egyszerű, ám tudományosan alátámasztott légzéstechnikákkal úrrá lehetsz! Patrick McKeown légzéskutató tanácsait megfogadva, és a könnyen alkalmazható technikákat elsajátítva változtathatsz a légzéseden, s így igen rövid idő alatt növelheted az aktív izmokhoz és a szervekhez jutó oxigén mennyiségét. Akár maximális teljesítményre törekvő élsportoló, akár jobb erőnlétre és egészségre vágyó átlagember vagy, a könyvben ismertetett légzőgyakorlatokkal 

• maximalizálhatod bármely fitneszprogram előnyeit; 
• szimulálhatod a nagy magasságban végzett edzést a sportteljesítményed fokozása érdekében; 
• javíthatsz az alvásod minőségén és a koncentrációs képességeden; 
• megszüntetheted az asztma tüneteit; 
• csökkentheted a magas stressz-szintedet; 
• különösebb erőfeszítés nélkül fogyhatsz, és meg is tudod tartani az így elért súlyodat. 

Ne feledd, az egészség, az erőnlét és fogyás titka a légzésedben rejlik! 

PATRICK MCKEOWN légzéskutató az általa kidolgozott alapelvek és gyakorlatok alkalmazásával ezreknek segített már sportteljesítményük és egészségi állapotuk javításában. Ő maga is így küzdötte le az asztmáját és az alvás közben jelentkező rendellenes légzését. Módszerét szüntelenül tökéletesíti és bővíti, s gyakran tart előadásokat szülőhazájában, Írországban, Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában arról, hogyan lehet a légzés segítségével kiaknázni a mindannyiunkban ott rejlő potenciált.

4.499 Ft 3.599 Ft
Szerző: Lakatos Péter

Szeretnél fittebben élni, de minden motivációdat elveszi a kalóriaszámolgatás, a nyúleledelek rágcsálása és a teljesíthetetlenül pörgős kardioedzések? Nem jönnek az eredmények, sehol egy haskocka vagy domborodó bicepsz, talán még híztál is? 

Ha úgy gondolod, hogy az erős, szálkás test az izomagyúak kiváltsága, akik súlyos árat fizetnek fizikumukért, tévedsz. Lakatos Péter, a nagy sikerű Kortalanul! és Illesztési hiba című könyvek szerzője határozottan állítja, hogy valamennyien mozgásra és szunnyadó erőnk kibontakoztatására születtünk – csupán a környezet, amelyben élünk, fokozatosan lenevelt minket róla. 

Jelen civilizációnk messzire szakadt attól a világtól, amelyre eredetileg terveztek bennünket. Bőséggel el vagyunk látva táplálékkal, mégis folyton éhezünk. Pihe-puha ágyunk van, de képtelenek vagyunk kipihenni magunkat. Észre sem vesszük, és kapkodjuk a levegőt az állandó stressztől. Emelnünk, húznunk, tolnunk, kúsznunk, másznunk, izzadnunk kellene, ehelyett egész nap képernyők előtt gubbasztunk. Minden külső hatás ellenünk dolgozik.

Lakatos Péter, ahogy korábbi könyveiben, ezúttal is arra keresi a választ, miképp találjunk kiutat mind modern, mozgásszegény életmódunk, mind a fitnesz- és diétaipar útvesztőiből. A főszerep ezúttal az erőedzésé, amely a közhiedelemmel ellentétben legföljebb akkor veszélyes, ha hanyagoljuk. A szerző a legfrissebb kutatásokra alapozva mutatja be, miért érdemes belevágnod az izomtömeg-növelésbe, hogy búcsút inthess a derékfájásnak, az aggasztó vércukorértékeknek vagy a memóriád romlásának, és abban is segít, miképp változtass szokásaidon. Légy erős – és maradj kortalanul egészséges! 

LAKATOS PÉTER StrongFirst Master-oktató, Carlson Gracie Jiu Jitsu fekete öves gyakorló. Harminc éve oktat fitnesszel, légzéssel és mozgással kapcsolatos szakmai programok keretében itthon és külföldön egyaránt. A Ground Force Method megalkotója, krav maga mester, számos kiváló szakkönyv szerzője.

4.999 Ft 3.999 Ft

Hackerekről sokat hallani a számítástechnika világában: ők a legmagasabb szinten értik és képesek módosítani az informatikai rendszereket. De vajon mit takarhat ez a kifejezés testi-lelki egészségünkkel kapcsolatban? LAKATOS PÉTER és SÁFRÁN MIHÁLY állítják: mindenki biohacker, aki a tudomány, a technika, illetve a saját magán végzett kísérletezés ötvözésével egészségesebb test és lélek elérésére, tökéletesebb agy- és izomműködésre, hosszabb és jobb minőségű életkilátásra törekszik.

Ha úgy döntesz, hogy belevágsz, te is lehetsz biohacker!

A szerzők neve ismerősen csenghet mindazok számára, akik tudatosan szeretnének élni, táplálkozni és edzeni. Új kötetük úttörő jelentőségű és egyben remekül használható, praktikus kézikönyv, amely segítséget nyújt abban,

- hogyan küszöbölheted ki a mesterséges fény okozta káros élettani hatásokat,
- milyen hatékonyabb légzéstechnikákat alkalmazhatsz sejtjeid optimális működése érdekében,
- miképpen alakíthatsz ki egészségesebb táplálkozási szokásokat, 
- miként illesztheted be a számodra legmegfelelőbb mozgás- és edzésformákat a napjaidba,
- mi módon hasznosíthatod a sport és az egészségmegőrzés legújabb, forradalmi elméleteit.


A Legyél te is biohacker! című könyv előcsalogatja a benned élő szuperhőst, és megismerteti veled azokat a módszereket, tapasztalatokat és szakmai titkokat, amelyek segítségével hosszú, boldog és egészséges életet élhetsz! 

4.999 Ft 3.999 Ft

Hogyan kerül reklám egy temetési beszédbe? Miképpen született meg Kókusz alakja azon a bizonyos piacon, ahol véletlenül ott maradt a mikrofon? Miért ír minden verset Donászy Magda? Aradi Tibor és Varga Ferenc József huszonöt éve szórakoztatja közönségét. De kik is ők valójában? A pincér és a tanár? A sofőr és a vezetni nem akaró? A szkeptikus és a hívő? A gyermekes és a gyermektelen? Tűz és víz?  Ebből a kötetből nem csupán két humoristát ismerhetünk meg, de az elmúlt negyedszázad magyar kabarékulisszái mögé is bepillanthatunk. Hogyan épül fel egy szórakoztató műsor, milyen volt a Mikroszkóp Színpad fénykora és hanyatlása, hogyan lesz valakiből manapság humorista…

Az Aradi–Varga-duó megpróbálja a lehetetlent: úgy elmesélni kettejük történetét, hogy közben nem a botrányra fókuszálnak. Nem szeretnék ráborítani a bilit a szakmára, de nem hallgatják el azt sem, ha valami nem tetszik nekik, s mindeközben önmagunkkal is kritikusak. Persze az az olvasó is jól szórakozik majd – rosszul szórakozni ugyanis képtelenség –, aki a „hülyeségükre” kíváncsi: helyenként abszurd, máshol bölcselkedő, néhol blőd, másutt éretten közéleti, vagyis meglehetősen eklektikus humorukra. És akinek ez sem elég, az egy különös autózáson is részt vehet, ahol világmegváltás közben Aradi Tibor néha keményen beszól az elé tolakodó autósoknak. Megijedni nem kell, a vége úgyis happy end lesz!

Aradi Tibor 1971-ben született. Hosszú ideig felszolgálóként dolgozott, később a Szeszélyes évszakok állandó szereplője lett, s közben fellépett a My Cream együttessel. 2002-ben a Mikroszkóp Színpad tagjai közé hívták. A Magyar Televízió Humorista kerestetik című műsorában második helyezést ért el. 2015-ben megkapta a szakma legnagyobb elismerését, a Karinthy-gyűrűt. 

Varga Ferenc József 1972-ben született. Végzettsége szerint tanár és idegenvezető. A kilencvenes évek közepétől fellépett a Rádiókabaréban, majd a Mikroszkóp Színpad tagja lett. 2012-ben Karinthy-gyűrűvel ismerték el munkásságát. Eddig két könyve jelent meg. Gyakran fellépnek stand uposként, és az ATV-ben 2017-től látható AradiVarga Show is nagy népszerűségnek örvend.

3.499 Ft 2.799 Ft
Szerző: Dr. Csernus Imre

Főnixként élni? Döntés kérdése. Megtehetjük, hogy öreg főnixként ragaszkodunk jól megszokott életünkhöz és félelmeinkhez. De dönthetünk másképp is. Magunk mögött hagyhatjuk mindennapi félelmeinket, hogy készen álljunk az újjászületésre. A legendák szerint a főnixmadár élete végén a fészkével együtt porrá ég, és a tűzből egy új, fiatal főnix születik. A történet mindenki számára ismerős, de csak kevesen gondolnak bele, milyen üzenetet hordoz életünkben az újjáéledő tűzmadár szimbóluma.

Csernus Imre úgy véli, a mostani, járványtól sújtott, válságos időszak eddig soha nem látott lehetőséget kínál a megújulásra. Új könyvében a főnix legendájából kiindulva egész rendszert épít fel, amelyben élesen rávilágít mindennapos hazugságainkra, végigveszi sorra a buktatókat és érthetően bemutatja az újjászületés feltételeit. Már csak az a kérdés: öreg vagy fiatal főnixként szeretnénk élni és megélni a jelen kihívásait. 

„Meg kell fogalmaznunk, mit szeretnénk elégetni ahhoz, hogy újjászülessünk, különben a fészek csak terebélyesedni fog, nem pedig felgyulladni. Akkor pedig nem lesz új főnix, vagyis nem lesz megújulás. De nemcsak az a kérdés, hogy mit szeretnénk elégetni, hanem az is, hogy egyáltalán merjük-e elégetni. És ez az egyik legnagyobb konfliktus, mert a legtöbb ember nem meri elégetni a jelenlegi, vacak életét. Nem meri elégetni a megszokást.”

4.999 Ft 3.999 Ft
Szerző: Stull, Kyle

A hengerezés tudománya a fitnesz világának egyik legféltettebb titka. A henger a jó közérzet záloga: bizonyítottan serkenti a vérkeringést, felkészíti az izmokat a fokozott igénybevételre, felgyorsítja a regenerációt.

Rossz a tartásod? Gyakran sajog-nyilall a hátad, a derekad, a vállad? Merevnek és nehézkesnek érzed magad? Gyakran megsérülsz? Kyle Stull, a hengerezés elismert szakértője segít, hogy megszabadulj a fájdalmaktól, visszanyerd a mozgékonyságodat, és könnyed természetességgel mozogj, akár gyerekkorodban. A hengerezés kézikönyve a legfrissebb tudományos kutatásokra támaszkodva, lépésről lépésre mutatja be a szivacshengerezési technikákat. Megtudhatod, hogyan használd biztonságosan és hatékonyan, valamint azt is, hogy a különböző típusú hengerek mire valók. Megismertet a különböző testrészeid hengerezési módjaival, és megtanít arra, miként ötvözd a hengerezést más módszerekkel, hogy az eredményeid tovább javuljanak. Ezenkívül a helyes légzési és nyújtási technikákat is elsajátíthatod. Hajlékonyabbá válhatsz, és a regenerációd is jelentősen felgyorsul! A könyvből szerzett ismeretek alapján összeállíthatod a saját, személyre szabott programod, amely megoldást jelent a problémáidra!

A hengerezés kézikönyve azoknak szól, akik mozgás segítségével szeretnének javítani az életminőségükön. Olyan – mindenki számára járható – utat mutat, amely a rehabilitációtól a csúcsteljesítményig vezet. Eddz, pihenj és gurulj a sikerért!

Kyle Stull hivatásos masszázsterapeuta, erő- és állóképességi, illetve korrekciósgyakorlat-specialista. Kyle az egészségtudomány területén szerzett doktori címet, a rehabilitáció témakörében MSc diplomával, a sportmenedzsmentében pedig BSc diplomával rendelkezik.

Csak pár évet kell visszamenni az időben, hogy Te legyél a legfurcsább sportoló az edzőteremben, mert az edzésed elején és végén hengerezel. Ma már szinte minden profi edzőteremben megtalálható ez az eszköz, sőt sokan otthonra is beszerzik a regenerációt elősegítő SMR-hengert. Itt a lehetőség, hogy megtanuld a hengerezés fortélyait, ez a könyv ebben nagy segítségedre lesz.- Lakatos Péter, StrongFirst Master oktató, Carlson Gracie Jiu Jitsu – fekete öv

3.990 Ft 3.192 Ft
Szerző: Lakatos Péter

„Minél többet tudsz az edzésről, annál egyszerűbb eszközökre lesz szükséged.

(Vince Gironda, testépítő, a „Vasguru”)

Ne feledd, a kettlebell csak egy vasdarab, egy eszköz, ami attól válik érdekessé, hogy hogyan használjuk. A kettlebellel történő edzés nem csupán „divat”, ami előbb-utóbb eltűnik a süllyesztőben. 2006 óta számos olyan trendet láttam már, amit kezdetben nagy felhajtás övezett, aztán szép csendben eltűnt, de a kettlebell szemmel láthatóan kiállta az idő próbáját. De nem ez a legfontosabb. Amire igazán büszkék vagyunk, az a sok fitt, erős és egészséges ember, akinek az elmúlt években segítettünk elérni a céljait; akik nem csupán követtek minket, de bátran kérdeztek tőlünk és vitáztak velünk, és akik miatt ma sokkal jobb edzők vagyunk, mint néhány évvel ezelőtt.

Neked való a kettlebell? Nem tudom. De figyelmeztetlek: az első edzés után aligha tudod majd ezt a kérdést objektíven látni!

LAKATOS PÉTER StrongFirst Master-oktató, fekete öves Carlson Gracie Brazil Jiu Jitsu-gyakorló, a kettlebell szakavatott trénere és legfőbb hazai népszerűsítője, Pavel Tsatsouline magyarországi képviselője közvetlen és közérthető stílusban magyarázza el a kettlebell népszerűségének okait, az eszköz hatékonyságát, és mutatja be a leghatékonyabb edzésmódszereket. Könyve mindazoknak szól, akik hallottak már a kettlebellről, de még nem merték kipróbálni, akik gyakorolnak már vele, de jobbak akarnak lenni, és azoknak is, akik tudni szeretnék, hogyan válhatnak egyszerre erőssé, robbanékonnyá és vonzó testalkatúvá a kettlebell segítségével.

A kötetetben bemutatott nyolchetes edzésprogram követői elképesztő robbanékonyságot, erőt és kiváló kondíciót szerezhetnek, miközben egészségüknek is szilárd alapot biztosíthatnak.

4.999 Ft 3.999 Ft
Szerző: Lakatos Péter

Hiába vesz körül minket kényelmesen berendezett, modern világ, gyakran mégis rosszul érezzük magunkat benne. Kellemetlen panaszok és krónikus betegségek gyötörnek minket, az allergiától a glükózintolerancián és az áteresztő bél szindrómán át a rosszindulatú daganatokig. Vajon miért? A szerző szerint a kérdésre kézenfekvő a válasz: azért, mert az embert nem a mai körülményekre tervezték. 21. századi ruháinkban kőkorszaki test, lélek és szellem lakik, amelyek nehezen, vagy olykor egyáltalán nem tudnak kapcsolódni új életmódunkhoz. Ez az állapot az illesztési hiba.


A Legyél te is biohacker! és a Kortalanul! kötetek után Lakatos Péter most további tanácsokat ad ahhoz, hogyan lehet helyreállítani a harmóniát a szervezet eredeti igényei és mára gyökeresen megváltozott életkörülmények között. Kíváncsi vagy rá, hogyan kapcsolhatod be azokat a génjeidet, amelyek a hibákat kijavítva megvédenek a betegségektől és hosszúvá teszik az életedet? Miért érdemes az étkezéseidet egy napi nyolc-tíz órás időablakra korlátoznod, és természetes ketogén étrendet követned? Milyen jótékony hatása van annak, ha az életritmusodat a nappal és az éjszaka természetes váltakozáshoz igazítod, és eleget alszol? Miért fontos a szád helyett az orrodon át venni a levegőt? Miért kell rendszeresen mozognod, ugyannakor miért nem érdemes túlhajtani magad az edzőteremben? 


Az Illesztési hiba neked szól, ha úgy akarod alakítani a környezetedet, hogy az egészségedet szolgálja. Ha le akarod győzni az akadályokat, amelyek gátolnak a változásban. Ha meg akarod tanulni, hogyan lehetsz jelen a pillanatban, megszabadulva a múlt miatti szégyentől és a jövő miatti aggodalmaskodástól. Ha a civilizációs betegségektől mentesen, az evolúció eredeti terveihez igazodva szeretnéd élvezni az emberi test, lélek és szellem számára adott lehetőségeket.

LAKATOS PÉTER StrongFirst Master-oktató, Carlson Gracie Jiu Jitsu fekete öves gyakorló. Harminc éve oktat fitnesszel, légzéssel és mozgással kapcsolatos szakmai programok keretében itthon és külföldön egyaránt. A Ground Force Method megalkotója, krav maga mester, számos kiváló szakkönyv szerzője.

4.499 Ft 3.599 Ft
Szerző: Mezei Elmira

Mezei Elmira 2017-ben megjelent Autoimmun szakácskönyve átütő újdonságnak számító szemléletével és receptjeivel nagy sikert aratott mind az autoimmun betegségekben érintettek, mind a táplálkozástudományi szakemberek körében. Nem véletlenül, hiszen lehetőséget és esélyt adott az autoimmun betegeknek, hogy étkezésükkel, ételeik gondos megválasztásával maguk is nagymértékben hozzájáruljanak egészségi állapotuk szinten tartásához, vagy akár javításához is.

Az új kötet főként azoknak szól, akik már az autoimmun protokoll szabályai szerint élnek, sikeresen túljutottak a diéta első, legszigorúbb szakaszán, és a közérzetük, állapotuk ennek köszönhetően egyértelműen javult. A kezdetben kiiktatott, egyébként magas tápértékű alapanyagokat később fokozatosan, több lépésben vissza lehet emelni a táplálkozásba, azokkal az ételféleségekkel kezdve, amelyek feltehetőleg a legkevesebb problémát okozzák.

A könyv ehhez a visszaépítési folyamathoz ad konkrét tanácsokat és ízletes recepteket. A cél továbbra is a szervezet tápanyagraktárainak feltöltése, az emésztőrendszer tisztítása és gyógyítása, hiszen a gyulladásfokozó ételektől mentes táplálkozás csillapítja az autoimmun folyamatokat.

Jól enni és jól lenni – a kettő kölcsönösen feltételezi egymást. Az egészséghez nélkülözhetetlen a jóltápláltság, ahhoz pedig az kell, hogy szívesen együnk, és jóízű, tápláló ételeket fogyasszunk.

Manapság egyre többen vannak, akik azért váltanak tudatosan életmódot, hogy megelőzzék a betegségeket, vagy legalábbis csökkentsék kialakulásuk esélyét. A szerző reméli, hogy könyvével őket is meg tudja szólítani, és segítségükre lehet céljuk elérésében. Hiszen nyilvánvaló tény, hogy a természetes táplálkozás gyulladás- és stresszcsökkentő hatású. Ha a minőségi étkezéssel javíthatunk közérzetünkön, általános egészségi állapotunkon, tegyük meg!

MEZEI ELMIRA táplálkozási tanácsadó és reformszakács, a hazai paleomozgalom egyik úttörője, számtalan egészséges és ínycsiklandó étel megálmodója, tucatnyi nagy sikerű szakácskönyv szerzője, saját indíttatásból vágott bele egy igen szigorú, nyolchetes autoimmun diétába. A kúra annyira hasznosnak és sikeresnek bizonyult, hogy azóta is a főbb elemeit betartva főz és él. Az Autoimmun szakácskönyv második kötetében kilencven új, ínycsiklandozó receptet gyűjtött össze.

4.999 Ft 3.999 Ft
Szerző: Hatos Pál

Hatos Pál könyve egy erős állítással indít: az 1918-as őszirózsás forradalommal kezdődik a modern magyar történelem. Innen jön összes vitánk, jelzőnk, héroszunk és árulónk. Ami előtte volt – már lezárt múlt.

Az első világháború négy pusztító évét követően a történelmi Magyarország 1918. október 31-én összeomlott. Győzött az „őszirózsás forradalom”. A régi rendszer jelképét, Tisza István korábbi miniszterelnököt meggyilkolták. Nem sokkal később megszűnt a királyság, és kikiáltották a „népköztársaságot”.

Mindaz, ami a Károlyi Mihály nevével fémjelzett forradalom kitörésével elkezdődött, máig sem jutott nyugvópontra a magyar történeti emlékezetben. 1918 őszének lázas időszaka a maga részleteiben, a maga konkrét személyiségeivel és emberi mozgatórugóival mégis feledésbe merült – már csak legendák élnek róla a köztudatban. Ez a könyv ezen a helyzeten változtat.

Hatos rendkívüli műveltséggel vezet végig bennünket a háborúvégi Magyarországon, a forradalom hónapjain. Sűrű, de mégis olvasmányos művében utólagos igazságtevés helyett a források izgalmasan sokrétű beszámolóit szembesítve hozza közel hozzánk az események szereplőit, és teszi jól érthetővé a forradalom egyre radikálisabb és anarchikusabb történetét egészen az 1919. március 21-i kommunista hatalomátvételig, elősegítve, hogy árnyaltabban és mélyebben gondolkodjunk azokról a dolgokról is, amelyek azóta történtek velünk. Egy bizonyos: ha évtizedek múltán valamely diák a tanárától azt kérdezi, mit olvasson el 1918-ról, a válasz az lesz: Olvassa Hatost!

4.499 Ft 3.599 Ft