Kereső

Mit keressen?

Hol keresse?

Szerzők részletek

Huffman, Felicity

A Flicka becenévre hallgató színésznő Bedfordban született Grace Valle színésznő és a bankár Moore Peters Huffman lányaként. Születése után egy évvel szülei elváltak, ő édesanyjával maradt. A színésznőnek 7 testvére van.


 


A középsikola után a New York-i Egyetemre ment, ahol diplomát szerzett 1988-ban. Még ebben az évben szerepet kapott egy filmben, majd főszerepet kapott Az aranykor című Stephen King adaptációban. Ezután mellékszerepek sora következett, majd 1996-ban szerepet kapott a Bedtime című sorozatban, de a széria rövid életűnek bizonyult.


 


1997. szeptember 6-án felesül ment a szintén színész William H. Macy-hez. Két lányuk született, Sofia Grace (2000. augusztus 1.) és Georgia Grace (2002. március 14.).


 


1998-ban Aaron Sorkin, akit Az elnök emberi szülőatyjaként jegyeznek szerződtette Felicity-t a Sports Night című vígjátéksorozatba. A széria mindössze 2 évet ért meg, a színésznőnek azonban meghozta a Golden Globe jelölést.


 


Ezután mozi- és tv-filmek, sorozatszerepek következtek, Flicka többek közt szerepelt az Out of Order (Változó idők) és a Frasier című sorozatokban, valamint olyan filmekben mint a Magnólia, Háború a háborúról vagy a House Hunting.


 


Az igazi áttörést azonban az ABC szériája, a Született feleségek hozta meg Felicity számára. Lynette Scavo karaktere a hírnév mellett egy Emmy díjat is hozott.


 


A siker azóta is töretlen, 2005-ben a Transamerica című filmben nyújtott alakításáért Oscarra jelölék és Golden-Globe díjat is nyert, Flicka pedig évről-évre feltűnik egy-egy főszerepben.

HR

A Kiadónál megjelent kötetei:

Paleolit táplálkozás