Kereső

Mit keressen?

Hol keresse?

Könyvek részletek

Szendi Gábor : Párbajok nélkül- új borító

SZENDI GÁBOR kötetében az egyéni és a párkapcsolati problémákat elemzi. Részletesen szól az akarat szerepének túlértékeléséről, gondolkodásunk paradoxonairól, a szokások kialakulásáról és elhagyásának módjairól, valamint mindennek fényében a kapcsolati konfliktusokról és lehetséges, „másodfokú” megoldásaikról. Szendi az evolúciós gondolkodás mellett ezúttal a modern viselkedésterápiás szemléletet hívja segítségül, és állítja: cselekedeteinket folyamatosan általunk nem ismert és nem is megismerhető tényezők – rejtett tanulás, genetikailag örökölt vonások, nem érzékelhető ingerek, hamis emlékek, önigazoló értelmezések, téves észlelések stb. – irányítják. Vagyis a problémákat maga az ember teremti, az emberi gondolkodás hozza létre azáltal, hogy értelmezi önmagát, sorsát, környezetét.


A szerző szerint az emberi problémák lényege, hogy korlátozott információk alapján akarunk sokkal szélesebb alapokon nyugvó jelenségeket értelmezni. Ilyenkor általában túl nagy jelentőséget tulajdonítunk az okoknak, és a magyarázatokhoz az emberi tudatból és emlékezésből nyert információk rendszerint kevésnek bizonyulnak. Szendi Gábor gyakorlati tanácsokban bővelkedő könyvében ugyanakkor rámutat: ha nem az okokat akarjuk tisztázni, hanem a megoldást keressük, sokkal hatékonyabban kezelhetjük egyéni és társas problémáinkat is.


 


 

HR

Szerző:

Szendi Gábor

Kiadás éve:

2015

ISBN:

9786155609008

Terjedelem:

380

Formátum:

140*200

Kötészet:

kartonált

Kapcsolódó anyagok:

HR

Fogy. ár: 3 490 Ft

20% kedvezményes ár: 2 792 Ft

Paleolit táplálkozás

Barátaink

Könyvesboltok
Bookline
Libri
Líra Könyváruház
Alexandra
Anima könyvesbolt
Books.hu
Polc.hu

Ők írnak rólunk

www.zama.hu

paramedica.hu 
konyves.blog.hu

litera.hu

Femina.hu
kulturpart.hu
Nők Lapja Cafe
ELLE Magazin
Női Portál
Nővagyok
Moly.hu
Kultblog
Csaladinet.hu

Cukimamik.hu

Pöttyöslabda.hu


Olvassbele - a kultúrakirakat

www.muscleandfitness.hu

 

  

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                   


Szeretjük őket

zama.hu
Büky Dorottya és Feldmár András könyve, A barna tehén fia
Port.hu
Kultissimo
Est
Puchner Kastélyszálló
Ideál Magazin
cotcot.hu
Feldmár Intézet
Print-X Budavár Zrt.
Babanet
Nemek Igenje Klub
Pink.hu
Videoklinika
Soma Mamagésa honlapja