Kereső

Mit keressen?

Hol keresse?

Könyvek részletek

Soma Mamagésa : Egységben önmagammal

 



Kilenc éve jelent meg az első könyvem, és a sorban ez a kilencedik. A 9-es a számsor vége, amely a számmisztikusok szerint egyben egy korszak lezárultát is jelképezi. Ez valóban így van. Úgy érzem, ebben a kötetben adom át a legesszenciálisabban azt az életszemléletet, világlátást, ahogyan most, negyvenkilenc évesen gondolkodom – és amelyet folyamatos tanulással fejlesztek. A könyvben szereplő három előadás tudatos koncepció alapján követi egymást. Az öntudatra ébredés magával hozza azokat a kérdéseket, hogy kik is vagyunk valójában, mi végre jöttünk erre a világra, merre van az utunk. Ha ezekre választ kapunk, jöhet a terveink, vágyaink megvalósításához szükséges erőgyűjtés, hiszen csak a megvalósulások útján kerülhetünk egységbe önmagunkkal, és ezáltal a másik nemmel, a világgal. Hiszem, hogy kizárólag rajtunk, a saját tudatosságunkon múlik, hogy mennyire vagyunk képesek élvezni az életet.

Ehhez kínál alapvető gondolatokat, hasznos szellemi útmutatást ez a kötet, melyben az Öngyógyító könyvemben ismertetett technikákat is jó néhány új módszerrel kiegészítettem. Mindezt – szokásomhoz híven – személyes történetekkel varázsoltam élőbbé, hogy még közelebb vihessem az olvasókhoz mindazt, ami nekem is segített. SOMA MAMAGÉSA


HR

Szerző:

Soma Mamagésa

Kiadás éve:

2015

ISBN:

9786155492501

Terjedelem:

256

Formátum:

könyv

Kötészet:

keménytáblás

Kapcsolódó anyagok:

HR

Fogy. ár: 3 150 Ft

20% kedvezményes ár: 2 520 Ft

Paleolit táplálkozás