Kereső

Mit keressen?

Hol keresse?

Könyvek részletek

Mezei Elmira : Paleolit vendégváró falatkák

Ki ne szeretné paleós házigazdaként is elkápráztatni vendégeit gusztusos, étvágygerjesztő falatkákkal, amelyek egészségesek, ugyanakkor képesek a „hagyományos” koszton elő barátaink elismerését is kiváltani? Vagy épp fordítva: mit is készíthetünk paleós vendégeinknek, ha nem ástuk még bele magunkat a szakirodalomba, mégis szeretnénk őket megfelelő fogadtatásban részesíteni? Mindezt, ha lehet, egyszerűen és gyorsan, még abban az esetben is, ha nem vagyunk járatosak a sütésben-főzésben, hogy semmi se állhasson az együttlét, a jó társaság útjába!


MEZEI ELMIRA legújabb szakácskönyvében az egyszerűbb, pár perc alatt elkészíthető harapnivalók éppúgy helyet kaptak, mint a nagy ünnepek szépséges és olykor rafinált falatkái, amelyektől egész biztosan tátva marad majd a vendégsereg szája. A nagy klasszikusok paleo verziói mellett nemrég született, kreatív kombinációkkal is megörvendeztet minket a szerző, aki egyúttal – az ízeken keresztül – világ körüli utazásra is invitálja olvasóit. A szerző nagy hangsúlyt fektetett arra is, hogy az ételek színei, ízei, textúrái összhangba kerüljenek egymással, hiszen azt vallja, itt egyetlen falat is olyan, akár egy műalkotás: abban kell meglelnünk a tökéletes harmóniát. 

HR

Szerző:

Mezei Elmira

Kiadás éve:

2014

ISBN:

978-615-5418-55-6

Terjedelem:

128

Formátum:

140*200

Kötészet:

kartonált

Kapcsolódó anyagok:

HR

Fogy. ár: 2 940 Ft

20% kedvezményes ár: 2 352 Ft

Paleolit táplálkozás