Kereső

Mit keressen?

Hol keresse?

Könyvek részletek

Sándor Anikó : Zuhanó repülés

Azt mondják, egy zuhanó gépen nincs ateista. Azt hiszem, körülöttem is mindenki a maga istenét szólongatta. Már a bal szárnyból is sivító hang hallatszott. Lehet, hogy ezek életem utolsó percei? 

 

A bosnyák asszony megragadta a karomat.

–  Nem akarok meghalni – suttogta.

– Még én sem – mondtam neki, és mosolyt erőltettem az arcomra. – Úgy terveztem, hogy nyolcvannyolc évig élek.

 

Hátradőltem az ülésen, és nagy levegőt vettem. 

 

Az élettel nem voltam valami nagy virtuóz, nézzük, mit tudok kezdeni a halállal! 

 

Figyeltem a saját félelmemet, ahogy jött és ment, ha beszívtam és kifújtam a levegőt, úgy, ahogy a guru tanította.

 

Talán abnormálisan hangzik, de kezdtem magam jól érezni. 

 

Mindig kíváncsi voltam, milyen lesz, hát tessék. Most megtudom.

 

Pedig eszemben sem volt Indiába menni, eszemben sem volt megint a megfoghatatlannal kergetőzni, nem kerestem misztikus kalandot.  Az utóbbi időben folyton úton voltam – pihenni akartam kicsit. 

 

A városnév csak egy cím volt a naptáramban, nem készültem belőle. A repülőútra tartogattam az útikönyvet, de elaludtam. Halvány fogalmam sem volt, hogy ahová tartok, a világ egyik leghíresebb spirituális helye, ahová a földgolyó minden pontjáról zarándokolnak emberek, és sokan haza sem mennek többé. 

 

Fogva tartja őket egy ismeretlen erő, amely szétdúl mindent, mint a rossz gyerek a homokvárat, összetör és porrá morzsol, hogy aztán a masszából gyúrjon valami újat, ami sokkal erősebb lesz, mint amilyen előtte volt.

 
HR

Szerző:

Sándor Anikó

Kiadás éve:

2013

ISBN:

978-615-5235-59-7

Terjedelem:

215

Formátum:

140*200

Kötészet:

kartonált

Kapcsolódó anyagok:

HR

Fogy. ár: 2 940 Ft

20% kedvezményes ár: 2 352 Ft

Paleolit táplálkozás