Kereső

Mit keressen?

Hol keresse?

Könyvek - részletek

Wade, Paul : Fegyencedzés

Hogyan kell edzeni akkor, ha VALÓBAN AZ ÉLETED múlik az IGAZI erődön és keménységeden A legtöbb testedzéssel foglalkozó rendszer a „háziasított” embertípusnak szól, azaz olyanoknak, akik viszonylagos biztonságban élik az életüket, erejüket büszkeségből ápolják, teljesítményt látnak benne, és nem a túlélés feltétlen szüksége hajtja őket. A profi sportoló azért edzi a testét, hogy jól teljesítsen egy sporteseményen, nem pedig azért, hogy biztonságosan kerüljön ki egy élet-halál küzdelemből. Még a katonák és a rendőrök is inkább a fegyvereik nyújtotta biztonságra támaszkodnak a győzelem eléréséhez, nem pedig saját nyers erejükre. Egyetlen olyan hely van a világon, ahol a nagyobb erő az élet és halál közti különbséget jelentheti: ez pedig a jól őrzött börtön. Ebben a környezetben – ahol a megfélemlítés napi gyakorlat – a ragadozó egy pillanat alatt végezhet a gyengébbel. A börtönök kegyetlen világában az ember vagy hivatásos áldozat lesz, vagy megszerzi a túléléshez szükséges félelmetes erőt, ami azt jelzi a ragadozónak: jobb, ha nem próbálkozik. PAUL WADE 19 évet töltött olyan pokoli helyeken, mint a San Quentin, az Angola vagy a Marion börtön. Félős és nyeszlett srácként lépte át a börtön kapuját és a föld egyik legerősebb embereként szabadult onnan. Paul Wade a fegyházban töltött időt arra áldozta, hogy kifejlessze a túléléshez szükséges félelmetes erőt. Ki gondolta volna, hogy éppen Amerika börtöneiben találjuk meg a hatalmas erő megszerzésének elveszett titkát! Paul Wade úgy ásta ki ezeket a titkokat, mintha az élete múlt volna rajta – és nyilván sok tekintetben pontosan ez volt a helyzet. Paul Wade kiszabadult: megfizette „tartozását a társadalomnak”. Méghozzá nem csupán az átélt szörnyűségek által, hanem a legnagyszerűbb ajándékkal, amit csak adhatott: a fegyencedzés technikáit bemutató könyve MINDENKINEK hasznára válhat, akinek elege van a puhányságból és igazi erőre vágyik!

HR

Szerző:

Wade, Paul

Kiadás éve:

2011

ISBN:

9789639971509

Terjedelem:

172

Formátum:

165*235

Kötészet:

kartonált

Kapcsolódó anyagok:

HR

Fogy. ár: 3 990 Ft

20% kedvezményes ár: 3 192 Ft

Paleolit táplálkozás

Barátaink

Könyvesboltok
Bookline
Libri
Líra Könyváruház
Alexandra
Anima könyvesbolt
Books.hu
Polc.hu

Ők írnak rólunk

 www.zama.hu

paramedica.hu 
konyves.blog.hu

litera.hu

Femina.hu
kulturpart.hu
Nők Lapja Cafe
ELLE Magazin
Női Portál
Nővagyok
Moly.hu
Kultblog
Babafalva
Olvassbele - a kultúrakirakat

 

                                                                                                                                                                                                                   


Szeretjük őket

zama.hu
Büky Dorottya és Feldmár András könyve, A barna tehén fia
Port.hu
Kultissimo
Est
Puchner Kastélyszálló
Ideál Magazin
cotcot.hu
Feldmár Intézet
Print-X Budavár Zrt.
Babanet
Nemek Igenje Klub
Pink.hu
Videoklinika
Soma Mamagésa honlapja