Kereső

Mit keressen?

Hol keresse?

Könyvek - részletek

Jászberényi József : A magyarországi szabadkőművesség története

A Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy idén ünnepli újjáalakulásának 15. évfordulóját. Ebből az alkalomból több belső megemlékezés zajlott oszlopaink között, de a Szövetség vezetése úgy gondolta, hogy kifelé, a világ felé is meg kell nyilvánulnunk. Ennek legjobb módja egy könyv megjelentetése, amely arról szól, hogy mi, a hagyományőrző szabadkőművesség tagjai hogyan látjuk a magyar szabadkőműves-szervezet történetét. A könyv megírására a Nagypáholy legfiatalabb főmesterét, Jászberényi József irodalomtörténészt kértük fel. Feladatául nem egy akadémiai értekezés megírását adtuk, azaz nem arra törekedtünk, hogy egy minden részletre kiterjedő összképet kapjon az olvasó a kezébe, sokkal inkább arra buzdítottuk, hogy egy könnyen érthető, s a legfontosabb történéseket tartalmazó hosszú esszé szülessen meg. A könyv három szempontból hoz újdonságot. A legfontosabb az, hogy közérthetően megmutatja a tradicionális szabadkőművesség mibenlétét: alapelveit és filozófiáját. Ebből következik a második újdonság: a magyar szabadkőművességről szóló eddigi szakirodalom döntő részben a hangsúlyt az aktív, politikai téren megnyilvánuló kőművesekre helyezte. Ez a könyv világosan és pontosan kimondja, hogy a szabadkőművesség magja sohasem ez volt: a magyar testvérek minden korban elsősorban a szerves önfejlesztés, a békés, megfontolt, értékőrző gondolkodás emberei voltak. A könyv harmadik újdonsága a "keretek"-ben rejlik: rövid életrajzi összefoglalók olvashatók a legjelentősebb kőművesekről.

HR

Szerző:

Jászberényi József

Kiadás éve:

2005

ISBN:

9789638654571

Terjedelem:

168

Formátum:

Kötészet:

keménytáblás

Kapcsolódó anyagok:

HR

Fogy. ár: 4 500 Ft

20% kedvezményes ár: 3 600 Ft

Paleolit táplálkozás

Barátaink

Könyvesboltok
Bookline
Libri
Líra Könyváruház
Alexandra
Anima könyvesbolt
Books.hu
Polc.hu

Ők írnak rólunk

 www.zama.hu

paramedica.hu 
konyves.blog.hu

litera.hu

Femina.hu
kulturpart.hu
Nők Lapja Cafe
ELLE Magazin
Női Portál
Nővagyok
Moly.hu
Kultblog
Babafalva
Olvassbele - a kultúrakirakat

 

                                                                                                                                                                                                                   


Szeretjük őket

zama.hu
Büky Dorottya és Feldmár András könyve, A barna tehén fia
Port.hu
Kultissimo
Est
Puchner Kastélyszálló
Ideál Magazin
cotcot.hu
Feldmár Intézet
Print-X Budavár Zrt.
Babanet
Nemek Igenje Klub
Pink.hu
Videoklinika
Soma Mamagésa honlapja