Kereső

Mit keressen?

Hol keresse?

Blog - részletek

Jubileumi 100 – Illés Róbert fordítóval beszélgettünk
2017-09-11 11:47:54

Jobbnál jobb külföldi regények a kézben, de kinek köszönhetjük mindezt? Például a fordítónak, aki mögött sokszor már számtalan könyv áll, mire megismeri a nagyközönség. Illés Róbert mögött történetesen 100 könyv áll, de ez a szám napról napra módosul, változik. Vele beszélgettünk fordításról, munkáról, könyvekről…

 

Nemrég készült veled egy interjú, ahol arról meséltél, hogy a gyerekkori munkaélményed erősen behatárolta a felnőtt elképzeléseidet is, magyarán a munka inkább kötelességnek tűnt, és kevésbé élvezetnek.  Mit csináltál a fordítás előtt, és aztán hogyan, milyen nehézségek árán tudtál átállni erre a teljesen más típusú munkamódra?

Angolt és magyart tanítottam egy középiskolában. Előzetesen persze nekem is voltak ábrándjaim a tanítással kapcsolatban, mindenki látta a Holt költők társaságát vagy a Reneszánsz embert. De az a valóság, amibe csöppentem, egészen más volt. Öt év tökéletesen elég volt ahhoz, hogy tanárként kiégjek. Elballagott az osztályom, az iskolámat összevonták egy másikkal, addigra lefordítottam négy könyvet hétvégenként munka mellett, engem pedig elkapott a változások szele, és felmondtam, hogy szabadúszó fordító legyek. Mai eszemmel ez nem bátorság volt, hanem vakmerőség, de az élet megjutalmazott.  Az otthoni munkának és a vállalkozói létnek ugyanúgy megvannak az előnyei, mint a hátrányai. Szabad vagyok, én osztom be az időmet, de nincsen szabadságom. Nem főnökeim vannak, hanem megbízóim, de nem érkezik minden hónap ötödikén a fizetésem a számlámra. Összességében azonban nem bántam meg egyszer sem ez alatt a tíz év alatt, hogy így döntöttem.

 

 

Túl vagy 100 kötet lefordításán, hogyan változott a fordítói hozzáállásod a könyvekhez, szövegekhez az utóbbi években?

Esterházytól kérdezték egyszer, hogy könnyebb lett-e írni az évek során. Azt felelte, hogy írni ugyanolyan nehéz (vagy könnyű), mint kezdőként, az egyetlen változás, hogy kisebb a pánik, ha valaminek nem találja azonnal a megoldását. Valahogy így vagyok ezzel én is. Kezdő fordítóként megijedtem a lefordíthatatlan(nak tűnő) szóviccektől vagy a magyarra nehezen átültethető kulturális utalásoktól. Most már nem pánikolok, elhittem, hogy mindig van megoldás és én azt meg is fogom találni.

 

Miben más lefordítani egy Ellroyt, egy Cobent mint mondjuk Patti Smith szövegeit? Hogy állsz neki egy szövegnek, amikor megkapod?

Minden szöveg más, de a munkafolyamat ugyanaz. Mondatról mondatra haladok, utánajárok mindennek, és folyamatosan olvasom újra magamat, javítom át a lefordított mondatokat egészen addig, amíg nem vagyok elégedett vele. Sokszor előfordul, hogy már a könyv felénél járok, amikor eszembe jut a tökéletes megoldás egy a szöveg elején felmerült problémára. Az orenda első oldalát például legalább negyvenszer átírtam, mire úgy éreztem, hogy kész van.

 

Volt-e már olyan, hogy visszautasítottál valamit?

Az utóbbi években eljutottam oda, hogy minden évben megkeresnek kb. 20-25 könyvvel, ebből nagyjából 10-et tudok lefordítani, ezért elég sokat vissza kell utasítanom. A kiválasztási szisztémám nagyon egyszerű: olyan könyveket szeretek elvállalni, amelyeket olvasóként is szívesen olvasnék. Így próbálom fenntartani a lelkesedésemet, nehogy kiégjek, ami sajnos sokakkal előfordul.

 

Mik a nagy kedvenceid azok közül a Jaffás könyvek közül, amiket Te fordítottál?

33 könyvet fordítottam eddig a Jaffának, ezek közül kiemelkedik James Ellroy Fehér jazz című krimije, amit a műfaj egyik csúcsteljesítményének tartok, katartikus erőszak- és árulásorgia, amit áthat valami egészen gyermeki vágy egy jobb és tisztább világ iránt. A másik Joseph Boyden most tavasszal megjelent regénye, Az orenda. Ez utóbbi azon ritka olvasmányélményeim közé tartozik, amelyek valószínűleg elkísérnek majd egész életemben. Másfél éve olvastam először angolul a regényt, és azóta nem telt el nap úgy, hogy ne jutott volna eszembe. De nagyon szeretem Elmore Leonard finom humorral átszőtt krimijeit is, azok közül talán a Tishomingo Blues a kedvencem. Illetve Philip Kerr Berlin Noir-trilógiája is nagyon közel áll hozzám, minden szempontból jobbnak tartom, mint az utánérzéseként megszületett Budapest Noir-regényeket.

 

Miket fedeztél fel más kiadóknál, amik aztán szintén kedvencek lettek?

Az egyik kedvenc íróm William Wharton, leghíresebb regénye talán a Madárka, ami nagy hatással volt rám 12 évesen. Óriási ajándék az élettől, hogy huszonegynéhány évvel később négy regényét is (Áttetsző, Hírhozók, Büszkeség, Srapnel) én fordíthattam magyarra. Patti Smith költői önéletírása is megérintett, de nagyon szeretem Laura Hillenbrand két remek, 1930-40-es években játszódó tényregényét, a Rendíthetetlent és a Vágtát is. Szintén nagy kedvencem lett Neal Shusterman, akinek először egy disztópiáját fordítottam (Unwind-Bontásra ítélve), az idén pedig egy megrázóan zseniális regényét, amelyet fia skizofréniája ihletett (Az óceán mélyén).

 

Mit olvasol, ha akad némi szabadidőd a fordítás mellett?

Leginkább szépirodalmat, vagy magyar szerzőket (Esterházy, Bodor Ádám, Lengyel Péter a legnagyobb kedvenceim), vagy külföldieket, ha szépirodalmi szintű a magyar fordítása. Most éppen Ulickaja egyik regényét, de nagyon szeretem például Salman Rushdie magyarul megjelent köteteit is. Illetve nagy képregény-rajongó vagyok, egy-egy nehezebb fordítás után azzal szoktam megjutalmazni magam, hogy rendelek az Amazonról egy graphic novelt, mert ez a műfaj szinte teljesen hiányzik magyarul.

 

Te fogod a gyerekeidet angolra tanítani? Mit gondolsz, mi a legjobb nyelvtanulási forma?

Konkrét szavak és nyelvtani szabályok helyett inkább az angol és úgy általában a nyelvek, köztük a magyar nyelv szeretetét akarom átadni nekik. Az a tapasztalatom, hogy az ember azt tudja igazán magas szinten elsajátítani, amit szívesen, szenvedéllyel csinál. A legjobb nyelvtanulás a gyakorlás. Hogy milyen módon, az szinte mindegy. A lényeg, hogy a befektetett órákat nem lehet megspórolni.

 

Miről ismerhető fel a fordító? Hogyan üt át a fordító egy szövegen?

Őszintén remélem, hogy sehogy. Szereptévesztésnek érzem, amikor a fordító stílusa átüt egy fordításon. Vannak kedvenc fordítóim, például Greskovits Endre, Barna Imre vagy Pék Zoltán, de nem a stílusuk miatt szeretem őket, hanem a megbízhatóságuk miatt. Ha az ő nevük szerepel a könyv elején, akkor tudom, hogy nem fogok majd felszisszenni egy-egy suta, magyartalan mondaton, hanem átadhatom magam az olvasás élményének.

 

 

 


Vissza!

Paleolit táplálkozás